4/5
"Lilla imád táncolni, épp ezért alig várja az új középiskolát és a tánccsoportot, az új barátnőket, no meg a helyes fiúkat.
Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten.
A szülők azt mondják, valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián?
Mi zajlik a kosárcsapatban, miért vitáznak egymással a fiúk, hol nyíltan, hol burkolva? Tényleg a tehetség számít?
Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból elutasítás, szeretetből harc? Van-e megbocsátás egy lánycsapatban?
Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a kosárcsapatnak, szenved a feleltetések alatt, és hol örömmel, hol bánatosan éli a középiskolások mindennapi, ám izgalmas életét."
Ha teljesen elfáradok az egyetemi vizsgaidőszak hajmeresztő próbáitól, mindig a könyvek világába menekülök. Ez általában úgy néz ki, hogy "Csak kicsit beleolvasok" felkiáltással random módon előveszek egy könyvet. És ha nagyon jó a történet, akkor hajnalig fent maradok (egyetemista reflex :D), és elolvasom végig. Na mármost, ha a könyv nem annyira jó, akkor ilyen nincs. Ez a könyv, a kisebb "gyerekbetegségeit" leszámítva az első kategóriába esett, vagyis leültem este 9-kor, és másnap 3/4 egykor be is fejeztem.
A fülszöveget elolvasva persze bennem is felmerült, vajon mennyire lesz más ez a történet, mint a másik olyan kedvelt sorozat? Képes lesz-e annak az árnyékából kilépni, mert lássuk be, összefogják vele hasonlítani. Az igazság az, hogy még ha akarna, akkor sem tudna bizonyos pontokat másképp megjeleníteni, mert a műfaj, s a megjelenített életkor nem engedné. Mert lássuk be, hogy középiskola elkezdésekor körülbelül ugyanazon dolgok történnek minden egyes emberrel. Az első nap izgul, hogy milyen lesz az új iskola, az osztálytársak, a tanárok. Barátokat szerez, meg egy két kevésbé szimpatikus embert, megkedveli, vagy megutálja a tantárgyakat, tanul, ismerkedik, szerelmes stb. A kérdés az, hogy mindazt, ami emögött van, a szereplőket, a hátteret mivel tudja megtölteni az író?
Első kötet, melyben Lilla szemein keresztül ismerhetjük meg az iskolát, az odajáró diákokat, osztálytársakat, tanárokat. Az kifejezetten tetszett, hogy művészeti iskolában éljük a mindennapjainkat, filmekben is szerettem az ilyen témájúakat, talán mert szeretnék valamiből annyira kiemelkedő lenni, mint az egyes tanulók. (Rám inkább a mindenhez értek egy kicsit, de egyikhez sem kiemelkedően jól dolog jellemző :D).
Az utóbbi időbe sok napló formátumú könyvet olvashattam, de itt jó volt az, hogy ugyan napló volt, és még sem. Mert ugyan a főszereplőnk a gondolatait és érzéseit is beleszövi a mesélésbe, de nincsenek nagyon szigorúan napokra felbontva az események, inkább olyan egységes egészként kapjuk meg, havi lebontásban. Ez szimpatikus megoldás volt, nem akasztott meg annyira olvasás közben.
Jó volt az egész történetet átívelő humor, és a pérbeszédek nagy része is úgy volt megfogalmazva, hogy szórakoztatott, főleg ha Krisztián és Lilla csapott össze.
Pozitív tendenciának tartom továbbra is azt, hogy könyvcímek jelennek meg a történetben, amiket olvasnak, mert ezzel talán rá lehet csábítani a fiatalokat arra, hogy ők is nézzenek bele, mert lehet élvezni fogják azokat is.
A szereplőknél volt egy kisebb problémám. Ez ugyebár még csak az első könyv, így érthető, hogy nem tudunk meg mindent az összes diákról. De egy kicsit több információt még eltudtam volna viselni. Így számomra eléggé felszínesek voltak, akikről még elképzelni sem tudtam időnként mi motiválja őket, vagy miért. De remélem a folytatásokban jobban sikerül megismerni őket.
Lilla alakja az elején idegesített, viszont a végére egészen megkedveltem, csak ezzel az állandó "azért vagyok ilyen, mert Skorpió vagyok" magyarázkodástól rázott ki a hideg. Én meg ikrek vagyok, de ha nálam is elszakad a cérna, akkor én se nézek se istent, se embert. Ráadásul ebben a korban a tinédzserek nagy százaléka legalább ilyen harapós tud lenni.
Viszont itt végre éltek a szülők! Mármint számomra is. Nem csak úgy megvoltak említve, és heló. Valahogy jobban eltudtam képzelni, hogy így reagáljanak a dolgokra.
Krisztiánt nem tudom még egészen hova tenni. Oké, ő az osztály leghelyesebb fiúja, meg kosarazik, és időnként hol kedves, hol nem. De így ennyi. Lehetőség van benne, úgyhogy még nem mondok le róla.
A többiekről meg leginkább címkék maradtak meg bennem, de majd fog ez még finomodni.
Szóval, összességében nem rossz ez a kötet, mindenféleképpen látok benne lehetőséget, és jó, hogy itt játszódik a mi kis hazánkban :D. Engem szórakoztatott, kikapcsolt, de gondolom a célközönségnem azért majd többet fog jelenteni. Mindenesetre a folytatásokra kíváncsi lettem.
A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző kiadót.
Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten.
A szülők azt mondják, valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián?
Mi zajlik a kosárcsapatban, miért vitáznak egymással a fiúk, hol nyíltan, hol burkolva? Tényleg a tehetség számít?
Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból elutasítás, szeretetből harc? Van-e megbocsátás egy lánycsapatban?
Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a kosárcsapatnak, szenved a feleltetések alatt, és hol örömmel, hol bánatosan éli a középiskolások mindennapi, ám izgalmas életét."
Ha teljesen elfáradok az egyetemi vizsgaidőszak hajmeresztő próbáitól, mindig a könyvek világába menekülök. Ez általában úgy néz ki, hogy "Csak kicsit beleolvasok" felkiáltással random módon előveszek egy könyvet. És ha nagyon jó a történet, akkor hajnalig fent maradok (egyetemista reflex :D), és elolvasom végig. Na mármost, ha a könyv nem annyira jó, akkor ilyen nincs. Ez a könyv, a kisebb "gyerekbetegségeit" leszámítva az első kategóriába esett, vagyis leültem este 9-kor, és másnap 3/4 egykor be is fejeztem.
A fülszöveget elolvasva persze bennem is felmerült, vajon mennyire lesz más ez a történet, mint a másik olyan kedvelt sorozat? Képes lesz-e annak az árnyékából kilépni, mert lássuk be, összefogják vele hasonlítani. Az igazság az, hogy még ha akarna, akkor sem tudna bizonyos pontokat másképp megjeleníteni, mert a műfaj, s a megjelenített életkor nem engedné. Mert lássuk be, hogy középiskola elkezdésekor körülbelül ugyanazon dolgok történnek minden egyes emberrel. Az első nap izgul, hogy milyen lesz az új iskola, az osztálytársak, a tanárok. Barátokat szerez, meg egy két kevésbé szimpatikus embert, megkedveli, vagy megutálja a tantárgyakat, tanul, ismerkedik, szerelmes stb. A kérdés az, hogy mindazt, ami emögött van, a szereplőket, a hátteret mivel tudja megtölteni az író?
Első kötet, melyben Lilla szemein keresztül ismerhetjük meg az iskolát, az odajáró diákokat, osztálytársakat, tanárokat. Az kifejezetten tetszett, hogy művészeti iskolában éljük a mindennapjainkat, filmekben is szerettem az ilyen témájúakat, talán mert szeretnék valamiből annyira kiemelkedő lenni, mint az egyes tanulók. (Rám inkább a mindenhez értek egy kicsit, de egyikhez sem kiemelkedően jól dolog jellemző :D).
Az utóbbi időbe sok napló formátumú könyvet olvashattam, de itt jó volt az, hogy ugyan napló volt, és még sem. Mert ugyan a főszereplőnk a gondolatait és érzéseit is beleszövi a mesélésbe, de nincsenek nagyon szigorúan napokra felbontva az események, inkább olyan egységes egészként kapjuk meg, havi lebontásban. Ez szimpatikus megoldás volt, nem akasztott meg annyira olvasás közben.
Jó volt az egész történetet átívelő humor, és a pérbeszédek nagy része is úgy volt megfogalmazva, hogy szórakoztatott, főleg ha Krisztián és Lilla csapott össze.
Pozitív tendenciának tartom továbbra is azt, hogy könyvcímek jelennek meg a történetben, amiket olvasnak, mert ezzel talán rá lehet csábítani a fiatalokat arra, hogy ők is nézzenek bele, mert lehet élvezni fogják azokat is.
A szereplőknél volt egy kisebb problémám. Ez ugyebár még csak az első könyv, így érthető, hogy nem tudunk meg mindent az összes diákról. De egy kicsit több információt még eltudtam volna viselni. Így számomra eléggé felszínesek voltak, akikről még elképzelni sem tudtam időnként mi motiválja őket, vagy miért. De remélem a folytatásokban jobban sikerül megismerni őket.
Lilla alakja az elején idegesített, viszont a végére egészen megkedveltem, csak ezzel az állandó "azért vagyok ilyen, mert Skorpió vagyok" magyarázkodástól rázott ki a hideg. Én meg ikrek vagyok, de ha nálam is elszakad a cérna, akkor én se nézek se istent, se embert. Ráadásul ebben a korban a tinédzserek nagy százaléka legalább ilyen harapós tud lenni.
Viszont itt végre éltek a szülők! Mármint számomra is. Nem csak úgy megvoltak említve, és heló. Valahogy jobban eltudtam képzelni, hogy így reagáljanak a dolgokra.
Krisztiánt nem tudom még egészen hova tenni. Oké, ő az osztály leghelyesebb fiúja, meg kosarazik, és időnként hol kedves, hol nem. De így ennyi. Lehetőség van benne, úgyhogy még nem mondok le róla.
A többiekről meg leginkább címkék maradtak meg bennem, de majd fog ez még finomodni.
Szóval, összességében nem rossz ez a kötet, mindenféleképpen látok benne lehetőséget, és jó, hogy itt játszódik a mi kis hazánkban :D. Engem szórakoztatott, kikapcsolt, de gondolom a célközönségnem azért majd többet fog jelenteni. Mindenesetre a folytatásokra kíváncsi lettem.
A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése