2014. október 24., péntek

A gyilkosság illúziója

Carol McCleary: A gyilkosság illúziója

4/5

A második kötetben Nellie megpróbálja teljesíteni a kihívást, melyet elfogadott. Azaz kevesebb, mint 80 nap alatt körbeutazza a világot. Már ez maga is elég komoly kihívás egy nőnek ebben az időszakban, hát még ha gyilkosság, kémkedés és cselszövések hálójába kavarodik. És persze a hősnőnk megint nem fér a bőrébe, és ezzel megkezdődik a játék, mely végig kíséri az útján.

Alapvetően nem volt baj ezzel a történettel sem. Szórakoztatott, elvonta a figyelmemet a mindennapi gondokról, elém varázsolta azokat a tájakat, melyeket még nem láttam, de szeretnék, mindezt megspékelte némi múltba tekintéssel is.
Ami azonban továbbra is lefárasztott, az a főszereplőnk maga. Nincs bajom azzal, ha egy erős, talpraesett, sziporkázó hölgyet kapunk főhősnek, aki szórakoztató riposztokat szór, és a férfiak a lábai előtt hevernek. Sőt, kifejezetten kedvelem az ilyet. Ha jól van megírva. Viszont Nellie alakja inkább idegesített, mint szórakoztatott. Az, ahogy túlerőlteti a dolgokat, hogy ötpercenként hisztit csap, és megsértődik, akár egy kisgyerek engem inkább elidegenített. Arról nem is beszélve, hogy nem képes tanulni a hibáiból, és újra meg újra ajtóstól ront be a házba, aztán meglepődik, hogy a végén ő kerül bajba. Anyám priznicelj!

Na, de ha ezt leszámítjuk, akkor kifejezetten kellemes olvasmányt jelentett a könyv. A körmeimet tövig ugyan nem rágtam, viszont voltak olyan csavarok, amikre nem számítottam, maga a krimiszál sem volt annyira rosszul megírva. A történelmi kikacsintások pedig kifejezetten érdekesek voltak.

A szereplők nagy része a két szokásos kategóriába sorolható: kedveled, vagy utálod. Van itt ügyeletes szépfiú, a pórnépet lenéző kékvérű,az isteni színésznő, felbérelt gyilkosok, vadász és bűvészek minden mennyiségben, úgyhogy szerintem mindenki megfogja találni a számára szimpatikusat. Én kifejezetten többet is tudtam volna olvasni az "isteni Sara"-ról, de nem baj. Férfiak közül Frederick kifejezetten érdekes személyiség volt, nem csodálom, hogy Nellie is rá vetette ki a hálóját. De ha már férfiak, hiányoltam Vernét a történetből, végülis ő húzta fel annyira a riporternőt, hogy belevágjon ebbe, igazán megjelenhetett volna.

Kiadó: K.U.K.
Oldalak száma: 352

Maxim Kiadó őszi kínálata

A Maxim Kiadó 30%-os kedvezménnyel kínálja a könyveit az olvasni vágyóknak.
Ha pedig két könyvet rendelsz náluk, postaköltséget sem kell fizetned :).

Bővebb információkat kapni, valamint rendelni itt lehet: Megrendelés

A már megjelent könyvek listája:




Október végén és novemberben megjelenő könyveik:

2014. október 12., vasárnap

Medici Katalin

Jeanne Kalogridis: Medici Katalin, a démoni királyné

4/5

Már egy ideje szemeztem egy kedves ismerősömnél ezzel a könyvvel, és egy leheletnyi unszolás hatására el is hoztam :D. Szörnyű, hogy nem tudok nemet mondani, ha könyvekről van szó...

Ezelőtt nem sokat tudtam Katalin életéről, ám a könyv olvasása felkeltette érdeklődésemet, vajon milyen is lehetett ő.
Az biztos, hogy nem volt könnyű élete, hiszen politikai számításokból adták férjhez, és ténylegesen 10 éven keresztül nem sikerült gyermeket szülnie férjének. A tizedik év után azonban egymás után 10 gyermeknek is életet adott, s tényleg sokan suttogtak arról, hogy ez az udvari "varázslójának" köszönhető. Erős akaratú nő lett az évek alatt, aki minden áron megakarta őrizni a hatalmat a gyermekeinek. Bármi áron.

Ezen alapokra építkezik a történet, és meglehetősen jól fűzi össze a kitalált elemekkel. Katalin érdeklődött és hitt is az asztrológiában és varázslatokban, de kétlem, hogy a könyvben leírtak megtörténtek volna. Kellemes borzongást adnak, elgondolkodtatnak, de ennyi. Ennek ellenére is élmény olvasni.

A gyermekkorától kezdve követjük végig az életét, és bár sok olyan dolgot megtett, amit én nem tudnék, vagy akarnék, ennek ellenére is valahogy szimpatikus maradt, mint szereplő. Pedig nem egy ember vére tapad a kezéhez. De talán mert a gondolataiba belelátunk, vagy mert a szerzőnek sikerült emberivé tennie, ezáltal közelebb hoznia hozzám az alakját, mégis, egészen a végéig szurkoltam neki, és annak, hogy sikerüljön elérnie amit akar. A történelem szerint ez sajnos nem jön össze neki, de nem lehet minden tökéletes.

A hangulat teremtésre sem lehet panaszom. Szinte láttam a királyi udvart, ahol egy gyermeknek kellett helyt állnia, majd egy nőnek, mindezt egy olyan világban, ahol elvileg mindenről a férfiak döntenek. Láttam a hatalmas pompájú ünnepségeket, a felcicomázott hölgyeket, a beteges hercegeket, a nekik kiszemelt feleségeket.
A folyamatos árulások és cselszövések közepette is találhattunk mindig egy aprócska boldogságot, bár tudtuk, ez tiszavirág életű lesz.

A szereplők közül számomra tényleg Katalin volt az egyik legszimpatikusabb. Az is igaz, hogy az ő alakja volt talán a legjobban kidolgozva.
Henrik valahogy nem fogott meg, azzal pedig nem is segített a dolgon, hogy akárcsak az apja, a szeretőjét többre tartotta a feleségénél. Habár a halálát nem kívántam, azért némi elégtételt éreztem :D. De lehet, hogy csak kissé vérmessé tett a történet.
Ruggieri alakjáról többet is megtudtam volna, kár hogy erre nem adatott lehetőségem. Habár magában a varázslatban nem hiszek, ezek a részek legalább annyira megfogtak, mint egy-egy politikai játszma.
A királyi gyermekek...hát, a könyvben leírtak alapján úgy igazán egyiküktől sem estem hanyatt. Aztán persze ki tudja, hogy a valóságban milyenek is voltak. Az elején még Eduard-ot kedveltem, de a végére igencsak megutáltam, és a vérét kívántam. (Lehet, hogy tényleg rossz hatással volt rám a történet?)

Viszont az biztos, hogy nem lehet ennyi alapján megítélni a történteket és embereket, úgyhogy biztos fogok még olyan könyvet keresni magamnak, ami ezzel a korral és ezen szereplőkkel foglalkozik. Hátha kicsit többet megtudhatok róluk.

Ha valaki szereti a történelmi könyveket, nem zavarja a vér, és a varázslat ami itt-ott átszövi, akkor csak ajánlani tudom.

Kiadó: Palatinus Kiadó
Oldalak száma: 658

2014. október 1., szerda

Callie és Kayden

Jessica Sorensen: Callie és Kayden - Callie, Kayden és a véletlen

4/5

"Kayden megtanulta, hogy egyetlen esélye a túlélésre az, ha némán tűri a szenvedést. Ha szerencséje volt, meg tudta húzni magát, és tette a dolgát, kibírta egyik napot a másik után. Ám egy este úgy tűnt, végül mégis oda a szerencséje – és az élete… míg fel nem bukkant egy Callie nevű lány, éppen időben, hogy őrangyalként megmentse.
Callie nem hisz a szerencsében. A tizenkettedik születésnapján történt szörnyűség óta nem. Miután túlélte a borzalmat, Callie eltemette magában az érzelmeit, és megfogadta, hogy soha senkinek nem árulja el, mi történt. Most, hat évvel később, még mindig küszködik ezzel a fájdalmas titokkal, ami kis híján felemészti.
Amikor a sors úgy hozza, hogy Kayden és Callie ugyanarra az egyetemre kezdenek járni, a fiú elszánja magát: megismerkedik a gyönyörű lánnyal, aki megváltoztatta a végzetét. A csöndes és visszahúzódó Callie még mindig fél bárkit is beengedni a világába. Kayden azonban biztos benne, hogy Callie okkal tért vissza az életébe. És minél inkább igyekszik a lány életének részévé válni, annál inkább rádöbben, hogy ezúttal Callie szorul megmentésre…"

Néha tényleg elgondolkozom azon, hogy engem miért találnak meg az ilyen "komorabb" történetek. Lehet, hogy így próbálom meg kompenzálni a romantikát? Na mindegy.

A történet eléggé in medias res kezdéssel indít. Egy buliba csöppenünk, ahol főhősnőnk még számunkra érthetetlen okból kifolyólag kerüli a társaságot és az érintkezést, míg a főhőst épp az édesapja leckézteti meg. Nem éppen ideális találkozás, de valamit mégis elindít bennük.
Ezekután kisebb utalásokkal teletűzdelve indulunk meg az egyetemi élet sűrűjébe.

Annak ellenére, hogy a könyv nem teljesen az én korosztályomnak szól, engem mégis szórakoztatott, megfogott. Kíváncsivá tett a szereplőkre, és arra, vajon milyen jövő fog rájuk várni.
Az már a legelején kiderül, hogy egyikük élete sem tökéletes, még Kayden-é sem, pedig a látszat ott mást mutatna. Ha más okok miatt is, de egyikük sem bízik a családban, nem támaszkodik rájuk.        Olvasás közben nem is tudtam, hogy melyiküket sajnáljam jobban. Mindkét esetben a "nem veszünk tudomást" a rossz dolgokról viselkedés jelen van, ami előtt én értetlenül álltam. Nem mondom, hogy nem lehet nehéz szembenézni a történtekkel, vagy éppen egy erőszakos családtaggal. De ha az embernek gyereke/gyereki vannak, akkor legalább meg kellene próbálni. Egy anya sem védheti meg mindentől a csemetéjét, de kicsit több erőfeszítés nem átallott volna. Ennyit a remekül működő családokról.
   A fenti okokból kifolyólag a két fiatal igyekszik mindent magába zárni, és egyedül megoldani. Ami várható módon nem mindig a legegészségesebb formában jelentkezik. Bár ebben az esetben mintha Callie egy fokkal jobb helyzetben lenne, hála az egyetemen megismert új barátjának, aki sokat segít neki. De még ő sem tud mindent. A kérdés az, hogy vajon két ilyen mértékig sérült fiatal, tud-e egymásnak segíteni abban, hogy leszokjanak ezekről a berögzült szokásokról, és egy kiegyensúlyozottabb jövő elé nézzenek? Remélem ezt a következő részek ki fogják fejteni, mindenesetre szurkolok nekik.

A szereplők tényleg szerethetőek. Nem egy esetben túlzásba esnek az írók, miközben azt próbálják érzékeltetni hogy a főhőseik milyen mértékig szerencsétlenek, és sajnálni valóak, amivel nálam pont az ellenkező hatást érik el. Itt ilyen hála az égnek nem volt.
   Mondjuk ennek ellenére az én személyes kedvencem Seth volt. Annak ellenére, hogy neki is meg volt/ meg van a maga gondja, mégis mindig vidám, segítőkész, és tényleg vigyázott a lányra.
   Callie a védelmező ösztönöket váltja ki az emberből, még belőlem is, pedig nem férfi vagyok. Talán amiatt, ahogy megjelenik a lapokon. Pedig ahogy egyre jobban megismerjük a múlt egy bizonyos eseményét, rájövünk, hogy sokkal több erő lakik benne, mint látszik.
   Kayden az erős férfi szerepre pályázik, aki megakarja menteni a másikat. Ám közben saját magával és a félelmeivel is meg kell küzdenie. Az elején őt gondoltam az erősebbnek, kitartóbbnak, de a végén ezt felül kellett vizsgálnom, ennek ellenére nagyon remélem, hogy ki tud lábalni abból a kalamajkából, amibe keverte magát.

A témák, amik itt fel vannak vetve, sajnos elég aktuálisak. A családon belüli erőszak, a kiskorúak megrontása, a szexuálisan más beállottságúak bántalmazása...ezek mind olyan problémák, amik a mindennapjainkban is megjelennek. És csak hálát adhatunk, hogyha minket nem érintenek, de sok-sok más embert igen. És ezen már érdemes elgondolkodni. Meg talán tenni is ellene. Ha mást nem is, akkor annyit, hogy mi magunk nem fogjuk elítélni őket, hanem segítünk, ha megtisztelnek a bizalmukkal, és beavatnak a problémáikba. Mert mindannyian emberek vagyunk, nem igaz?

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző Kiadót.