2014. június 29., vasárnap

Kadhafi háremében

Annick Cojean: Kadhafi háremében

"Kadhafi utolsó titka. És a legbotrányosabb. 2011 novemberében Annick Cojean megdöbbentő cikket írt a Le Monde-ba. Egy fiatal nő sorsát mutatta be, akit mindössze 15 esztendős korában az iskolából rabolt el Líbia korlátlan hatalmú vezére. Megsimogatta a haját, ezzel jelezte az őrségnek, hogy szexuális rabszolgájává választotta. Megerőszakolta, megverte, alkoholt itatott és kokaint szívatott vele a diktátor, aki az Amazonok gárdájába is beszervezte. Nem sokkal a forradalom előtt tudott csak megszökni perverz fogva tartójának karmai közül. Egy tönkrement élet.
Egy? Több száz, vagy annál is több. De ez a téma Líbiában máig tabu. Egy diktatúra kulisszái mögött, egy folyamatos bódulatban élő operett-tirannosz, de valódi gyilkos ágyában egy rabszolgatartó rendszer mocskos titkait ismerjük meg: tele korrupcióval, terrorral, erőszakkal és bűnnel. Egy rendszerét, amelynek Líbián kívülről is akadtak kiszolgálói. Hogy felgöngyölítse a fiatal Soraya és sorstársainak elképesztő történetét, Annick Cojean titkos nyomozást végzett Tripoliban, ebben a nyílt égboltú börtönben."

2011. Ebben az évben, februárban tiltakozások indulnak a Kadhafi rezsim ellen, azonban ő ezt véres megtorlással "jutalmazta". A lázadók azonban nem hátráltak meg, márciusban pedig a NATO engedélyt kapott a közbelépésre. Októberben a felkelők elfogják a volt vezetőt, és tisztázatlan körülmények között megölték.
Mindeközben egyre több és több titok kerül napfényre ezzel az emberrel, és a vezetési módszereivel kapcsolatban. Van itt minden, és amikor az ember már azt hinné, semmi nem tudja meglepni, egy újabb vallomás kerül napfényre: Kadhafi lányokat, nőket raboltatott magának, vagy éppen zsarolással kényszerítette őket, hogy éjszakára vagy éppen évekre megosszák vele az ágyát.
S már ezt is nehéz elfogadnia az embernek, de ami engem személy szerint még jobban megdöbbentett, az az volt, ahogy a társadalom erre reagált. Tabunak kiáltották ki ezt a témát, vagy egyenesen hazugságnak. Ezáltal a már amúgy is  sokat szenvedett nők ismét csak hallgatásba temetkezhettek.

A férfi, aki a nők egyenlőségét hirdette a világ előtt, akit női katonák "védtek", a magánéletében pont az ellenkezőképpen viselkedett. Megalázta őket, megfosztotta őket a szabadságuktól, méltóságuktól, a jövőjüktől. Mindezt azért, hogy szexuális étvágyát, fantáziáját kielégíthesse. Nem volt senki sem biztonságban, mert neki ellentmondani nem lehetett. S mindezek felett egy egész állam hunyt szemet.

Olvastam a könyvet és nem akartam elhinni. Hogy történhet meg, hogy valaki 14-15 éves lányokat raboljon el a családjától, feleségeket a férjektől. Hogy konkrét apparátus épült arra, hogy kielégíthetetlen vágyát megpróbálja valahogy kiszolgálni. S hogy mindezek után mégis, a nők azok, akitől elfordulnak, akiket a család szégyenének tekintenek, s akiknek a halála az egész társadalomra nézve "áldás" lenne. Nem és nem értem ezt a kifacsart logikát. Mert persze, nyilván nem lehet kellemes az érzés, hogy valaki nem tudta a családtagját megvédeni...de hogy ezért elforduljon tőle? Hogy megvesse? Hogy mások fenyegessék, nehogy bárkinek elmerje mondani azokat a dolgokat, amik abban a bizonyos alagsorban történtek vele?

A másik, amin szintén fent akadtam, az a kerítő hálózat. Nők és férfiak, akik mind azon dolgoztak, hogy újabb és újabb áldozatokat találjanak. Már a férfiakat sem értem, de a nők? Pláne, hogy sokan olyanok voltak közülük, akik szintén megjárták ezt az utat? Hogy tudtak másokat is kiszolgáltatni?

Persze könnyű ítéletet mondani, hiszen egy szabad országban élek, nem ismerem azt, milyen lehet egyetlen ember őrületének kiszolgáltatva lenni, félelemben élni. Az én félelmeim a jövő bizonytalanságából fakadnak, s nem abból, hogy vajon elég párthűnek tekintenek-e. S igen, elhiszem, hogy az elnyomás alatt az ember egy idő után már nem akar mást, csak túlélni, és hogy a szeretteivel se történjen semmi. De miután megdöntötték a rezsimet? Akkor miért nem léptek valamit? Bármit.

Csodálom Szoraja bátorságát, és azokét a nőkét, akik mindezek ellenére hajlandóak voltak elmondani a múltjukat, felidézni azokat a pillanatokat. A fenyegetések, tiltások sem gátolták meg őket. Mert ők azt akarták, hogy megtudja a világ mi történt velük. Igazságot akartak. És talán reményt, hogy még nekik is lehet jövőjük.

Hogy kinek ajánlom? Talán mindenkinek. Hogy többet ilyen ne történhessen meg másokkal. És hogy a nők ne hiába kockáztassák az életüket is. Nem tudom, létezik-e a földön olyan hatalom, mely tényleg igazságot adhatna nekik. Nem tudom, hogy lesz-e olyan erős a világuk, hogy jövőt nyújtson nekik. De jó volna hinni, hogy igen. Hogy többet már nem kell szenvedniük, s nem kell megalázottnak érezniük magukat. Hogy a tükörbe nézve ne az jusson eszükbe: kurva.

Csodálom az emberiséget, mert hiszem, hogy bármit el tud érni. De néha úgy érzem, nálunk nagyobb állat nincs, és nem is lesz a földön...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése