2013. július 29., hétfő

Az utolsó gyarmat

John Scalzi: Az utolsó gyarmat

5/5

"Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë.
A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve."

Az első két kötetet is imádtam, a két különböző, mégis szorosan kapcsolódó szálat az író mesterien csavarta, és folyamatosan tudott meglepetéseket okozni, vagy épp agyalni valót adni. Ebben a kötetben a két szál összefut, Perry és Sagan békésen éldegél, Zoe, Apacuka, no meg Fundaluka társaságában Huckleberry-n. És habár az "idilli" életmód is úgy volt elénk tárva, hogy én azt is egy szuszra elolvastam volna több száz oldalon keresztül, Scalzi nem hazudtolja meg magát és hőseink talán még nagyobb bajba kerülnek mint eddig.
Ez a kötet a kedvenc, ha választanom kell. Nem csak azért, mert a végére már én magam is paranoid személyiség lettem, és mindenütt összeesküvést láttam, vagy mert még számomra is hihetően írta le azt, hogy egy kezdeti gyarmatnak milyen nehézségekkel kell megkűzdenie, vagy a nehézségeket, amikor ez a gyarmat szembesül azzal a ténnyel, hogy bizony a mindennapi fejlett technikát az életük megvédése érdekében nem használhatják. Bár ezek is nagyon fontos alapanyagok voltak. De a szereplői éltek. Még az idegen faj tagjai is megjelentek a szemeim előtt, és mélységet kaptak, hatalmat akartak vagy épp békét. A konfliktusok pedig tényleg hatásosak voltak, ahol kellett visszafojtott lélegzettel követtem az eseményeket, vagy épp magamból kikelve köröztem a szobámban, hogy levezessem az idegességemet. És persze a humor, ami ha most ugyan kevesebb szerephez jutott, de ott igenis szükség volt rá, és tényleg vicces volt.

John és Jane tökéletesen kiegészítik egymást, és remekül passzol hozzájuk a nagyban kamaszodó, ám éleselméjű Zoe, aki érzelmeivel képes sakkban tartani Apacukát és Fundalukát (mellesleg imádtam ezt a két nevet :D). A további szereplők se csak rosszak, vagy csak jók, mert mire valakit elkezdenél szívből utálni, kiderül a mozgató rugója, illetve fordítottan is igaz. Na jó, a vezetőséget (GYSZ-t), cseppet sem sajnáltam, megérdemelték amit kaptak. A befejezés véleményem szerint zseniális, bár számomra folytatásért kiált. (Ami ha jól tudom lesz is, én várni fogom, az biztos.)  Mindenesetre az igazságérzetemnek jót tett, minden tekintetben.

Nehéz egy trilógia utolsó részéről úgy beszélni, hogy ne spoilerezzük le az előző részeket, így csak annyit tudok mondani: Ha szereted az igényes sci-fit, ami izgalmas, humoros, elgondolkodtat és még görbe tükröt is tart a mi világunknak, akkor ez a te sorozatod lesz. Remekül felépített háttér világ biztosítja a felhőtlen szórakoztatást, logikai bakik nélkül, hihetően vázolva idegen világok sokaságát, lakóinak másságát. A műfajjal ismerkedőknek is ajánlani tudom, mert semmi olyan nincs benne, amit csak azok értenének meg, akik évtizede ebben a körben mozognak, ez a történet mindenkinek szól, aki hagyja magát elvarázsolni általa.

A könyvért köszönet illeti az Agave Kiadót.

2013. július 20., szombat

Újabb vámpíros sorozat a polcomon...

Karen Chance: Megérint a sötétség

4/5

"A Megérint a sötétség a világhírű Cassandra Palmer-sorozat első része. Karen Chance írónő ebben a kötetben kalauzol el minket először Cassie különleges világába, ahol otthonosan mozognak a természetfeletti lények, a görög mitológia álomszerű alakjai pedig a középkori Európa szörnyeivel és modern korunk rémlényeivel csatáznak.
Az olvasót az első oldaltól foglyul ejti a különleges világ, ahol bármelyik pillanatban megtörténhet a legmeglepőbb fordulat is…

Cassandra Palmer élete koránt sem átlagos. Látomásai véletlenszerűen felvillantják neki a múlt vagy a jövő fontos pillanatait. Emiatt figyel fel rá és rabolja el Tony, a több száz éves vámpír. Hatalmat akar Cassie látomásaiból – mindent tudni akar üzletfeleiről, pedig azt még nem is sejti, hogy a szellemek szintén kapcsolatot tudnak teremteni a lánnyal. Két évvel Tonytól való szökése után Cassandra halálos fenyegetést kap. Ezzel véget érnek az unalmas hétköznapok, menekülnie kell a vámpírok elől. De nem csak nevelője üldözi, nyomába erednek más vámpír nagymesterek, hadmágusok, sötét varázslók és boszorkányok is.
De vajon mit akarnak a fiatal, ártatlan lánytól? Mi köze mindennek Carcassone várának kínzókamráihoz, ahová Cassie látomásai újabban vezetnek?
Sikerül-e kideríteni, valójában mi történt pontosan a húsz évvel korábban elhunyt szüleivel?"


Ez a kötet, illetve a 3. rész egy kedves ismerős közreműködésével lett az enyém, igaz a második kötetet más módon kellett beszerezni, de semmi sem lehet tökéletes, nem igaz? :D

Őszintén szólva az első 20-30 oldalnál komolyan elgondolkoztam azon, hogy félbehagyom a kötetet, vagy ha el is olvasom, akkor a többit már nem fogom. Szerencsére a könyv vége megmentette a sorozatot, de addig elég komoly próbatétel volt a dolog.
És hogy mi okozta a gondjaimat? A főhősnőnk, Cassie. Alapvetően nekem a gyengéim az erősre alkotott női főszereplők, akik nem várnak a szőke hercegre és a megmentő seregre, hanem maguk veszik kézbe a dolgokat. Mindemellett nem árt az sem, ha van egy kis sütnivalója, humora, és azért megmarad emberinek. Tudom, tudom, alig kérek valamit. Na már most, Cassandra a világ legidegesítőbb hősnőjének egyike. Értem én, hogy komoly oka van a bosszúszomjra, de héj, ha több 100 éves nagyágyú vámpírok mentik meg a seggedet, nyílván akarnak valamit tőled, akkor nem azaz első, hogy meglógok tőlük, hogy leszámoljak egy régi ellenfelemmel. Arról nem is beszélve, hogy akárhányszor mentik meg, mindig fel van háborodva. Teljesen logikus, nem igaz? Arról már nem is beszélek, hogy ahogy elkezd változni az ereje, ahelyett, hogy elfogadná, hogy ez van, váltig tagadja a dolgokat. Nah, és emellé még nyivákol is, és a lehető leghihetetlenebb pillanatokban áll neki nézelődni, hogy mi is van a többiekkel. Harc közben nem azt lesem, mi van a város túlsó felén, hanem a harcra koncentrálok, és majd utána nézem meg, mi a helyzet, nem?
Na, ezt leszámítva semmi bajom nem volt vele :D.

A másik problémám az volt, hogy az elején alig tudunk meg valamit a világról, ahol vagyunk. Mintha már eleve tudnunk kellene a dolgokat, szabályokat. Csak néha vágdosnak hozzánk infomáció morzsákat, mi meg csak lesünk.
Azért a közepétől kezd lassan összeállni a kép, de addig csak kapkodtam a fejem, mert vannak itt vámpírok, vérpatkányok, gólem stb, csak az összkép nem áll egybe.

Viszont, ha ezeken túl esünk, és végre kapunk annyi információt, hogy végre egészében lássuk a dolgokat, egészen élvezhető lesz a történet. Mert az tény, hogy egy pillanatra sem hagyja az olvasót unatkozni, mindig van valami újabb bonyodalom. És engem kifejezetten megfogott Püthia leírásával, meg a képességeivel, szóval ez egy plusz pont volt.
És egyik szereplő is nagyon a szívemhez nőtt, Mircea abszolút kedvenc lett. Belőle még többet is eltudtam volna viselni :D.

Úgyhogy összességében annyira nem volt rossz, de remélem a folytatások javuló tendenciát fognak mutatni, és nem csak a második felük fog tetszeni.

Kiadó: Kelly
Oldalak száma: 330

2013. július 18., csütörtök

Tündérek, sellők és emberek kalandjai

Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu

4,5/5

"Tíz évvel járunk az első kötet, a Második Atlantisz eseményei után. Hőseink felnőttek, és problémáik már nem kamaszos botorságok, hanem a felnőttkor jóval komolyabb gondjai.
Azaész, miközben attól tart, hogy varázsereje ismét rossz útra téríti, kénytelen azzal is szembenézni, hogy édesapja betegsége miatt hamarosan rászáll a korona.
Aengus a pilisi erdő mélyén rálel egy eddig ismeretlen tündérkolóniára, ahol az őskori matriarchális társadalmak törvényei uralkodnak.
Szerelemmel és árulással egyaránt meg kell küzdenie, miközben megpróbál változtatni a magyarországi tündérek évezredes, kegyetlen szokásain.
Santorinin feltűnik Lucien, Spiro féltestvére, hogy híres bátyja találmányai után szaglásszon, ő pedig többre bukkan, mint legvadabb álmaiban képzelte volna.
Az emberi kapzsiság lelepleződéssel fenyegeti Atlantisz városát, ahova a gaztevők útja a pilisi tündérek aljas kihasználásán keresztül vezet.
Vajon fel tud-e nőni Azaész az uralkodás sellőt próbáló feladatához? Sikerül-e ismét megmentenie Atlantiszt, és felelősségteljes uralkodóvá válni? És miféle titkot rejt az a norvég barlang, amely képes az egész tündértársadalom életét egy szempillantás alatt megváltoztatni?"


Miután már az első kötet is elnyerte tetszésemet, csak idő kérdése volt, míg elkértem a folytatásokat is, és ismét belemerülhettem Atlantisz és a Tündekirályság, illetve ezúttal még a magyar tündérfalu életébe is.

Ami a történet nagy erőssége számomra, a meglepő ötletek, és a szereplők. Imádtam Aengus megjegyzéseit, és ahogy a világot látta. Szerettem Lillát, mert sok mindenben hasonlóan gondolkodunk, bár én a helyében már többször megcsapkodtam volna Azaészt. Az új szereplők közül abszolút kedvencem lett Morc, mert lássuk be, ő egy igazi egyéniség, bár nem kaptam belőle eleget ebben a kötetben. Még Patrikot is bírtam, a többiekkel se volt semmi komolyabb bajom, de a fentiek a szívem csücskei. Na jó, Azaész nyavalygása nekem néhol sok volt, mert értem én, hogy félt a hatalmas varázserőtől, hogy esetleg megint rosszra használja, meg hogy rossz apa lenne, de helló, ha nem próbálod meg a dolgokat sose tudod meg, mi lesz, nem igaz?
A magyar tündérek pedig egy hatalmas piros pontot jelentettek, kifejezetten tetszett mind az, hogyan kerültek oda, mind az, hogy matriarchális társadalom volt, na meg persze a belterjesség okozta tündérbolondéiák se voltak kutyák.

Van amúgy itt minden, az olvasónak olyan érzése van, hogy mindenki mindenki ellen összeesküdött :D. Kutatók, tündérek, atlantisziak, és mind hőseinket fenyegeti így, vagy úgy.Nekem már néha sok is volt a jóból, zsongott a fejem, ahogy próbáltam követni a szálakat, de mindenesetre elszórakoztatott a történet, és sajnáltam, amikor az utolsó sorát elolvastam, hogy vége.
Persze ez a szomorúság nem tartott túl sokáig, mert szinte azonnal bele is kezdtem a harmadik kötetbe:



Lilian H. AgiVega: A bermudák királynője

5/5

"A Második Atlantisz trilógia befejező kötete a Bermuda-háromszögbe kalauzolja el olvasóit.
A térség hatalmas varázserővel bíró, de gonosz királynője, aki ráadásul atlantiszi gyökerekkel rendelkezik, évezredeken át ejti fogságba a mélytengeri birodalma felett elhaladó hajók utasait, hogy velük egészítse ki elöregedő alattvalói sorát.
Ezúttal nagyobb halra veti ki a hálóját, mint valaha: Atlantisz királyát szemeli ki új áldozatául, s őt nem csupán alattvalójává akarja tenni; tőle többet akar, mint azelőtt bárki mástól. Többet, mint amit Azaész hajlandó lenne megadni neki.
Nem Atlantisz királya azonban az egyetlen uralkodó, aki rablók kezére kerül, s míg a pilisi tündérek Azaész nyomába erednek, Aengus és Elel belesétál egy rég elfeledett ismerős állította csapdába.
A Bermuda-háromszög mindenkinek meglepetéseket tartogat: Spirónak egy atlantiszi géniusz személyében vetélytársa akad, és az élete múlik azon, hogy sikerül-e felvennie vele a versenyt, a városban pedig egymást követik a rejtélyes események, melyekre sem a tudomány, sem a mágia nem talál magyarázatot.
Az eluralkodó káosz közepette féltve őrzött titkok és félreértelmezett jóslatok kerülnek a felszínre, de vajon a megoldást vagy a pusztulást hozzák el?"


 És én még azt hittem, nem lehet már meglepni az előző kötetek után semmivel. Ekkorát még nem tévedtem. :D
Mindenki hallott már a Bermuda-háromszögről, és a köré kialakult legendákról. Nos, ez a történet egy újabb lehetőséget ad arra, vajon miért is tűnnek el ott a repülők és hajók.
Itt is alapvetően a már korábban említett szereplőket szerettem leginkább, és legnagyobb örömömre Morc papa ebben a kötetben jóval több szerephez jutott :). Sőt, itt még Azaész is nagyon szimpatikusan viselkedett, íme egy uralkodó, aki a népért él, és nem fordítva. Árkádiának volna mit tanulnia tőle. Akit ebben a kötetben nem kedveltem annyira az Patrik volt. Nem tehetek róla, de engem idegesítenek a nyafogó férfi szereplők, még akkor is, ha vannak dolgok, amikben egyetértek velük...de ne 500 oldalon keresztül sírjanak már...O.o Most Ricsit is jobban kedveltem, így, hogy kivételesen nem akarta egy hölgyet sem elcsábítani. Bár szerintem nekem jóval hamarabb leesett, hogy mi a helyzet az ő háza táján, de végül csak kiderült számára is a dolog :).
Ezenkívül sem volt még ötletekben hiány, mind Árkádia világa, mind a vörös haj genetikai háttere, na meg persze a múlt felépítése vitte a pálmát, a megszokott remek párbeszédek, és jelenetek mellett. Na és persze a két tündérvilág összeboronálása sem megy olyan egyszerűen, mint gondolnánk, ráadásul cselszövések itt is vannak, bár ezt lassan kezdjük megszokni :D.


Itt viszont tényleg rosszul esett, hogy vége a történetnek, bár happy end párti vagyok, azért elszomorodtam, hogy ennyi volt, nincs tovább. Azért remélem, hogy valamikor, valamiért még visszatérhetek ezekbe a világokba.


Kiadó: Aba

2013. július 17., szerda

A napszemű Pippa Kenn

Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn

5/5

"Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismert. A lány egyedül marad az erődházban, ahol a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak.
Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért vagy egy érintésért. Azonban nincs más rajta kívül az erdőben, kivéve a biológiai katasztrófa áldozatait. Ezek a lények gyűlölik a szépséget és emberséget, az elvesztett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik: egy vándor érkezik. A sebesült fiú fittyet hány a túlélés szabályaira. Egy paradicsomi kolóniáról beszél, ahol rengeteg ember életben maradt. Azonban őket is halál fenyegeti, egy horda közeledik, és a fiú ennek hírét viszi hozzájuk.
Vajon Ruben igazat mond? Létezik ez a hely? Pippa bizalmát nehéz elnyerni, az örökös küzdés óvatossá tette.
Ruben azonban nem adja fel. Útra kelnek, bármilyen veszélyes is, és a vándorlás közepette egy bensőséges, lágy érzés is életre kel… Létezhet szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom? Mi az, amit Ruben elhallgat?
A napszemű Pippa Kenn posztapokaliptikus-romantikus ifjúsági regény, a Pippa Kenn trilógia első része."


A könyv már megjelenésekor izgatta a fantáziámat, végül egy kedves molybarátomnak köszönhetően a birtokomba is került a nyáron. Már maga a borító eszméletlen, s engem a történet is meg vett magának.

Amit először le kell szögezni, hogy ugyan én egy percig sem unatkoztam olvasása közben, ez mégis egy kicsit lassabb cselekményű történet, ahol a hangsúly főleg a szereplők viselkedésén, gondolatain, változásaikon van.
Azon, ahogy Pippa kezd megnyílni a világ felé, Ruben felé. Ahogy lassan egymásra találnak, és megpróbálják egymást megvédeni végig a vándorlás alatt. Ez például kifejezetten tetszett. Nem volt semmi eltúlzott benne, először igyekeztek egymást megismerni, voltak félreértések, és vicces ballépések. És csak ezután jött a szerelem gondolata. Nem pedig "nekem lettél teremtve" életérzéssel szembesített az író, amit akárhogy is magyaráznak nekem, nem tudom megérteni.

Maga a háttér is elég jól ki lett alakítva, bár nagyon sok kérdés merült fel bennem, mind Pippa múltját tekintve, mind Ruben-ét, az egész kialakult helyzetet tekintve. Remélem még többet megtudunk majd a következő kötetetekben, mert minél többet tudtam meg itt, annál több kérdés maradt bennem :D. Ördögi kör. Azon mondjuk meglepődtem, hogy ahogy haladunk a vége felé, úgy gyorsul a cselekmény, és egyre több információt kapunk, de tetszett. Ráadásul az egyik legmeghatóbb jelenetet is ekkor kaptam. Viszont a függővéget továbbra sem viselem jól :D.

A két főszereplő közül nem is tudom, kit kedveltem meg jobban. Pippa határozottsága, talpraesettsége szimpatikus, mindig is gyengéim voltak az erős női alakok. Ruben humora és pozitív világlátása pedig barátomra emlékeztet, már csak ezért is a szívembe zártam, de az se volt hátrány, hogy tényleg mindent megtett a szerelméért.

Szóval, ha valaki szereti a kicsit lassabb folyású, de jól megírt történeteket, nem zavarja a disztópia világa, akkor csak ajánlani tudom.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 304

2013. július 13., szombat

Hajóbontók

Paolo Bacigalupi: Hajóbontók

5/5

"Húsbavágóan kegyetlen kaland a jövő világában, ahol az olaj ritka kincs, ám a hűség még annál is ritkább. A Mexikói-öböl partján megfeneklett olajszállító tartályhajókat bontanak alkotóelemeikre az elkeseredett szegények. Egy kamaszfiú, Vézna a könnyűbrigádban dolgozik, és rézkábelek után kutat a roncsok gyomrában, hogy teljesíthesse a kvótát. Amikor azonban egy hurrikánt követően a szerencse egy léket kapott luxushajót vet az útjába, Vézna élete legfontosabb döntése elé kerül: fossza ki a hajót, vagy mentse meg az egyetlen túlélőt, egy gyönyörű és dúsgazdag lányt, aki talán egy jobb élethez vezetheti el… ha sikerül megmenekülniük az üldözőik elől. A Hajóbontók 2011-ben elnyerte a Michael L. Printz-díjat és a legjobb ifjúsági regénynek járó Locus-díjat, valamint 2010-ben jelölték az Andre Norton-díjra."

Az Ad Astra ismét egy nyálcsorgatóan gyönyörűséges borítóval és egy ígéretes fülszövegű könyvvel lepte meg a közönséget, igaz ezúttal a fiatalabb korúak a célcsoport. Én persze kapva kaptam a lehetőségen, és végül születésnapomra megkaptam a könyvet. Élőben mégszebb :).

Egy nem túl távoli jövőben járunk, ahol a tengerszint megemelkedése jócskán átalakította az általunk ismert Földet. Ebben a világban a szegények egy része hajóbontásból él, vagyis a régi roncsokból szednek ki mindent, ami még újra felhasználható. A gyerekek is ezt teszik, és egy ilyen csapatnak a tagja Vézna, aki apró termete miatt viszonylag könnyen tud haladni az apróbb járatokban is.
Miután egy felfedezés majdnem az életébe kerül, de csodás módon túléli, és az idő miatt még pár nap szabadságuk is van, egy luxushajót fedeznek fel, amely léket kapott. Csakhogy nem minden utasa halt meg...

Nekem nagyon tetszett Vézna alakja, gondolkodásmódja. Az, ahogy mindent megpróbál megtenni azért, hogy mindenki túlélje ezt az újabb kalandot. S szembe mer szállni a számára legfélelmetesebb emberrel is, az apjával.
A másik nagyon kedvelt alakom Pima volt, az igazi vezér alkat, aki a csapat tagjaiért bármit megtenne. Gyakorlatias, mégis, helyén van a szíve.
És persze Nita, a gazdag lány, aki jó pár hazugság után jut el odáig, hogy elmondja az igazat, és ha lassan is, de levetkőzi a fenntartásait az alacsonyabb réteg embereivel szemben.
Richard Lopez, ő Vézna apja. Nyugodt szívvel utáltam. Egy apa ne viselkedjen így, még akkor sem, ha az élete nehéz, és elvesztette a feleségét. Mert még ott van egy gyermek, akinek szüksége lenne rá...

Maga a történet nagyon jól felépített, annak ellenére milyen kis rövidke. És meglepően komoly kérdéseket feszeget, annak ellenére hogy, young adult kategória. Egyrészt ott van a környezetszennyezés, a különböző rétegek közötti különbségek, a családon belüli erőszak...
És persze az is, hogy mennyire nehéz egy ilyen környezetben helyes döntést hozni.
Szóval a háttér rendben van, a cselekmény pedig pörgő, nem kell attól félnünk, hogy unatkozni fogunk közben. S habár egy pillanatra itt is felmerül a szerelem, sőt szerelmi háromszög lehetősége, alapvetően nem erre van kihegyezve a történet, ami igazán felüdülés manapság.

Kiadó: Ad Astra
Oldalak száma:  293

Y generáció

Tari Annamária: Y generáció

4/5

Már régóta szemeztem ezzel a könyvvel, és egy csere folytán végül sikerült is hozzájutnom.

"Sokan vágynának biztonságot adó érzelmekre egy olyan életben, egy olyan környezetben, amelyben keménynek és határozottnak kell lenni. Az Y generáció tagjai a mai huszonévesek és fiatal harmincasok, az információs kor gyermekei. Világukban mélyen megváltoztak az érintkezési szokások, és átalakultak olyan hagyományos fogalmak, mint értékrend, tudás és tekintély. Kénytelenek megteremteni azt az illúziót, ami a csoporthoz tartozást és a közösségi élményt adja. Ezt pedig sokszor az interneten találják meg: közösségi portálokon, blogokon, hálózatszervezésen alapuló játékokban.
Nincs könnyű dolguk…
Tari Annamária szerint világunk változásait nem csupán értelmi, hanem érzelmi eszközökkel is követni kell. A szerző gyakorló pszichológusként évek óta foglalkozik a modern életben tapasztalható pszichés jelenségekkel és a személyiség működésének változásaival. Könyvében a pszichológia felismeréseit igyekszik ötvözni a klinikumban tapasztalható mai változásokkal (pl. étkezési zavarok átalakulása, munkahelyi, párkapcsolati problémák stb.), s megpróbál használható megoldásokat, stratégiákat kínálni a régi és új nemzedékek közti szakadékok áthidalására."


Meglepően sok, új információhoz jutottam a könyvből, és új szavakhoz, amiknek létezéséről eddig nem is tudtam (pl: retroszexuális :D). Jó, volt olyan is, amiről tudtam, vagy tapasztaltam, hiszen eme generációnak vagyok én is a tagja, ám azt kell mondjam, sok minden nem igaz rám a leírásukból. Persze egy sablont senkire nem lehet ráhúzni, és a tulajdonságokat, viselkedési formákat sok-sok ember együttes vizsgálatából adják meg a szociológusok.

Érdekes volt, amikor azt boncolgatta, hogy a bekövetkezett változások milyen nehézségek elé állítják a régebbi, és a mi generációnkat, és hogy sokszor a gyökeresen ellentétes gondolkozás az, ami a vitákat elindítja.
Félreértés ne essék, nem egy csodakönyvet tartunk a kezünkben, ami minden felismert problémánkra megoldást nyújt. Csak azt mutatja meg, hogy ez mi miatt lehet így, és ugyan néha ad tanácsot, mit próbáljunk meg tenni ellene, de az egyetlen helyes utat nem mutatja, és szerintem nem is mutathatná meg.

Nem túl vastag könyv, és teljesen érthetően meséli el a problémákat, nem kell attól félni, hogy tele lesz mindenféle ismeretlen latin halandzsával :D.
Amit viszont nem értettem: ,ég az elején leszögezi, hogy a fejezeteket bevezető helyzetek nem valóságosak. Azok végén meg mégis odaírja, hogy megtörtént beszélgetés, stb-ből vették ki. Na akkor, most valósak, vagy sem??

Nekem tetszett, azt hiszem a Z generációra is kíváncsi leszek ezután.

Kiadó: Jaffa
Oldalak száma: 298


Árnyak között

Brent Weeks: Az árnyékvilág peremén

4/5

"Kylar leszámolt orgyilkos életével. Az Istenkirály hatalomátvétele után a mestere, Durzo, és legjobb barátja, Logan halottak. Kylar új életet kezd: egy új városban, új barátokkal, új hivatással. Új életével új titkok kerülnek napvilágra és régi ismerősök keresik fel Kylart. A sok új rejtély közül csak egy, hogy Logan talán életben van. Kylart fájdalmas választások elé állítják: örökre kilép az árnyak közül, és békében él új családjával, vagy kockára tesz mindent, hogy végrehajtson egy utolsó, nagy megbízatást?"

Még az első rész olvasása után eldöntöttem, hogy figyelemmel kell követnem Kylar útját, így feszült figyelemmel vadásztam a könyvtárban a folytatásokat. Végül csak sikerült megszerezni a második kötetet, és ismét belecsöppentem az összeesküvések világába.

A kötet ott folytatódik, ahol az első abbamarad, így aki azt még nem olvasta, csak saját felelősségére folytassa ezen értékelés olvasását!

Az Istenkirály nem tétlenkedik, büntet és pusztít, félelembe hajtja a népet, és nagy erőkkel keresi az eleddig ismeretlen Éjangyalt, és ezúttal egy új szimpatikus szereplőt is kaptam, ugyanis Vi-t küldik utána, hogy élve, vagy holtan, de kerítse elő, és vigye vissza Kylar-t a városba. Meg sem lepődtem, hogy személyében újabb, érzelmileg sérült személyt kaptunk, aki nem képes senkiben sem bízni, leginkább a saját érzelmeiben nem, és a bosszú, na meg a túlélés élteti. Ám a változás, sok mindenkinek köszönhetően benne is elindul és a vége...O.o, nem lövöm le a könyv legvégét, de kettejükhöz kötődik, és wow. Sőt WOW!

Logan sem tétlenkedik a Lyukban, amellett, hogy egyáltalán életben maradt, megérti, hogy vannak helyzetek, ahol már nem marad semmi, csak az élni akarás, és milyen vékony a határ amit ha átlépsz, elveszted minden emberségedet. Mondjuk emelem kalapom, hogy még itt is képes volt egy csapatot összeverbuválni. És ami a szememben igazán királlyá tette, azaz volt, hogy nem csak kihasználta őket, látta bennük a jót is.

Kylar és Elene...a fiú mindent felad azért, hogy a lány megkaphassa a nyugodt életet...de azt, ami a részed, nem lehet megtagadni, és erre a fiú is rájön. Mert hiába próbálja, nem tudja magát teljesen megállítani, és legnagyobb örömömre Éjangyal visszatér. Amúgy ez Elene-től nem volt túl szimpatikus dolog, persze, értem én, hogy mi nők, szeretünk abban a hiszemben lenni, hogy képesek vagyunk a szeretett férfit megváltoztatni...de nem mindegy, hogy egy rossz szokásról akarjuk meg leszoktatni, vagy gyökeres személyiségátültetést akarunk végezni nála. És emiatt én valahogy nem is ennek a párosításnak szurkolok igazán...sorry.

Mellettük ugye kapunk még rengeteg, izgalmasnak tűnő szálat, amik gondolom a következő kötetben lesznek igazán kibontva, de már most igencsak izgatják a fantáziámat O.o.

Maga a történet jól lett összerakva, a szereplők élnek, nincs olyan érzésem, hogy egy két dimenziós, felszínes sablont követek sok száz oldalon keresztül. Megvannak a saját okaik, a fájdalmas múltjuk (mondjuk igazán lehetett volna egy-két nem érzelmileg nyomorék szereplő :D), és kilátástalan jelenük, mégis, hisznek abban, hogy lehet jobb a jövőjük, ez hajtja őket előre. Persze van itt minden, lopás, zsarolás, gyilkolás, árulás, amit csak szeretnénk, így aki nem bírja az erőszakos dolgokat, szerintem ne ezt olvasgassa. De egy ilyen háttérhez valljuk be, nem dukál a rózsaszín, habos-babos mesevilág.
Amin továbbra is meglepődök, hogy képes az író ennyi szálat fejben tartani, és megoldani, hogy a megfelelő pontban fussanak össze. Még akkor is, amikor ferde szemmel néztem egy-egy új szereplőre, hogy" na vajon te mire kellesz?", a végére persze kiderül, hogy bizony jó helyen volt ő.

Egy szóval nekem ez a kötet is tetszett, leszámítva a függővéget, ami nagyon nem volt szép dolog. Amiért még sem kap 5 csillagot azaz, hogy volt néhány olyan rész, ami sejthető volt. De ezt leszámítva semmit nem tudok ellene felhozni.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 646

Agave hírek

Jövőhét csütörtökön, azaz Július 18-án érkezik John Scalzi: Az utolsó gyarmat című kötete, amelyre már most nagyon fáj a fogam. Aki az első két kötetet olvasta, szerintem pontosan tudja miért ;).

Rövid tartalom: 

Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë.

A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve?

 

2013. július 7., vasárnap

Díj

Időnként el-elindul egy-egy díj a blogot vezetők között, és még mindig meglep, ha hozzám is elér. Ezúttal Bernadette-től került hozzám a díj.
Szabályok:
1. Linkkel jelöld azt az embert ,aki téged jelölt/nevezett a díjra!
2. Válaszolj a 10 kérdésre ,amit a neveződ kiírt!
3. Nevezz/jelölj Te is 10 embert a díjra! (Arra figyelj ,hogy 200 alatti legyen a követőik száma)
4. Írj Te is kérdéseket az általad jelölteknek!
5. Jelezd a jelöltjeid blogjain ,hogy jelölted/nevezted őket!


A kérdések:
1. Melyik az a legutóbbi film, amely nagy hatást gyakorolt rád?
Hm, ez egy nagyon jó kérdés, mostanában leginkább mesefilmeket nézek (értelmi képességeimnek megfelelőeket, ugyebár), azok közül a Szörny Egyetem volt, ami nagyon tetszett, mert ki ne érezné azt, legalább egyszer az életben, hogy az álma, elérhetetlen, mert esetleg túl kevés hozzá. De ha komolyabb filmben gondolkozunk, akkor talán az Operaház fantomja volt, amit nem rég újra láttam. Mind a zenéje, mind a története nagyon megfogott.

2. Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?
Ez attól függ, mennyi mindent pakolhatnék. De mondjuk egy öngyújtót/gyufát, hogy legyen mivel tüzet csiholni, egy jó könyvet, meg mondjuk egy mobilt, hogyha meguntam a békés magányt, tudjak szólni valakinek :D.

3. Milyen idegen nyelveken beszélsz?
Angol, és néhány hete elkezdtem japánul tanulni is, de annak még az elején tartok.

4. Ha lehetőséged lenne megválasztani, hol élnél a nagyvilágban?
Valami mediterrán területen, mert nem bírom a nagyon hideg, és nagyon esős időjárást. :D De mondjuk Olaszország, Spanyolország megfelelne.

5. Van-e olyan közismert, híres ember, akiért már régóta rajongsz? Ha igen, ki az, és mivel fogott meg?
Johnny Depp az abszolút favorit színészem, ha tehetem, mindig megnézem a filmjeit. Nagyon tehetségesnek tartom, a hangját is szeretem, és valljuk be, még most is nagyon jól néz ki ;).

6. Mi alapján választasz ki egy könyvet, hogy elolvasd? (Pl. szerző, témakör, kritika, reklámkampány, ajánlás, tartalom, borító stb.)
Ez nálam változó. Van, ami azért kezd el érdekelni, mert nagyon jó kritikákat olvastam róla olyan személyektől, akiknek az ízlésében megbízom. Máskor a borító az, ami megfog, és ha törik, ha szakad, akkor is megszerzem magamnak. De persze vannak jól bevált szerzőim, akiknek a könyvei előbb-utóbb a polcra kerülnek.

7. Merre jártál külföldön és van-e vmilyen extrém repülős élményed? (Félek a repüléstől... :D)
Még csak egyszer voltam egy napra külföldön, Plitviczei tavaknál, barátnőmtől kaptam ezt az utat ajándékba. És oda nem kellett repülővel menni :).

8. Néztek-e már külföldinek akár itthon, akár máshol (más nemzetiségűnek, mint amilyen vagy)?
Még nem. Engem csak a megbízható, és mindent tudó helyi lakosnak néztek, és kértek tőlem több nyelven is útbaigazítást :D.

 9. Szoktál-e nyomtatott újságot vásárolni? Ha igen, mit?
Egy ideje már nem nagyon. Régebben a Természetbúvárt vettem, illetve az 5 perc Angol-t.

10. Mennyit tévézel naponta és mit nézel, ha nézed?
 Tévét nagyon ritkán nézek, az értékelhetetlen felhozatal végett, szóval maximum havonta 1-2 órát, amikor az HBO-n valami jobb film megy. Amúgy inkább az interneten nézelődök. 
Az általam kiválasztott tíz blogger: (Remélem még nem kaptátok meg a díjat, ha igen, akkor elnézést)

És a kérdéseim:
1. Szeretitek-e a könyvekből készített filmeket? S találkoztatok-e már olyannal, ahol a film jobban tetszett, mint a könyv?
2. Ha már helyszűkében vagytok, milyen cselhez folyamodtok, hogy még azért pár könyv elférjen otthon? (Nálam ez rendszeres probléma, szóval jöhetnek a tippek :D.)
3. A legjobb vagy épp a legrosszabb élmény, ami a blogírás közben/miatt ért titeket?
4. Mi volt az a műfaj, amiről úgy gondoltátok, hogy sosem fogjátok olvasni, de végül mégiscsak kipróbáltátok, és pozitívan csalódtatok benne?
5. Ha épp olvasói válságban vagytok, amikor semmit sincs kedvetek olvasni, mivel ütitek el a felesleges szabadidőt?
6. A legrosszabb könyv, amit valaha olvastatok (legalábbis számotokra.)
7. Szoktatok-e könyvtárba járni, vagy inkább saját könyvekre esküsztök?
8. Ha választani kell, melyiket szeretitek jobban, egy újabb sorozat kezdő kötetet, vagy egy önálló regényt?
9. Ha már itt tartunk kedvenc könyvsorozat?
10. Ha lehetne, melyik íróval találkoznátok szívesen?