2013. április 1., hétfő

Jane Eyre eset

Jasper Fforde: A Jane Eyre eset
4/5

Nem igazán tudtam, mire számítsak, amikor belekezdtem a könyvbe. Egyrészt a címe, a fülszövege fogott meg, illetve ismerősök egészen pozitív visszajelzései is erősítették az érdeklődésemet. Míg végül sikerült elolvasni.

Egy alternatív világba lépünk be, ahol különböző kis csoportok igen bizarr cselekményeket felügyelnek, az időutazástól kezdve a különböző irodalmi művek hamisításáig. Főhősnőnk, Thursday Next az irodalmi vonalon tevékenykedik, míg egy könyvlopás miatt valami sokkal nagyobba és sötétebbe nem tenyerel. Miközben igyekszik megakadályozni, hogy emberek halljanak meg, megváltozzon az oly sokak által szeretett Jane Eyre, és Acheron-t végre elkapja, Thursday megpróbálja a magán életét is kézben tartani, és elfogadni azt, hogy az egyes könyv szereplői talán nem csak a könyvben képesek élni...

Az alapötlet nagyon jó. A háttér és a világ megteremtése is, és ha jobban belegondolok még az emberek ábrázolásával sincsenek gondok. Hogy miért adtam csak 4 pontot rá? Mert ez mégis csak egy krimi lenne valamilyen szintig, és azt a megfeszített izgalmat nem éreztem olvasás közben. Jó volt, szórakoztató, de semmi több. Szóval ha valaki szórakozásból szeretné olvasni, hajrá. Ám ha nagyfokú izgalmat szeretne kapni, nem feltétlenül ezt ajánlom.

Tetszettek a fejezetek elején lévő idézetek, amik mindig kicsit előrevetítették, hogyha új szereplő lépett be, vagy az adott rész mi körül fog forogni.
És a világ...én nagyon szívesen eltöltenék egy kis időt ebben az Angliában, és tuti kisírnék magamnak egy dodót, vagy valami más kihalt állatfajt (most komolyan, mennyivel egyszerűbb lenne úgy vizsgázni menni, ha az ember lánya mellett egy kardfogú tigris lépdel? :D). És ha valaki biztosítani tudná, hogy nem maradok örökre fogja a regénynek, akkor néhány könyvbe is belépnék. :D A könyvmolyok ilyetén felhasználásának ötlete elképesztő volt :D, beszélő molyokat is akarok XD.

Acheron azaz igazi, öntelt, zseni, aki biztos abban hogy mindent megúszhat, és lássuk be, igen jó úton is halad. Viszont a végén volt egy rész, amit nem igazán értettem vele kapcsolatban, de lehet, hogy bennem van a hiba. (Nem, nem írom ki ide, mert az spoiler lenne.)
Thursday alakját alapvetően kedveltem, a kicsit dilis családja és a szerelmi életének problémái engem mondjuk néha untattak, bár tény, hogy Mycroft ötletei elég érdekesek voltak :D.
Góliátosok...őket utáltam és kész. Ők azok, akik azt hiszik, a pénzzel mindent megoldhatnak, mindent megúszhatnak és őket is csak ez érdekli. Az ilyen embereket én sosem tudtam megérteni.

Szóval nekem tetszett, és ajánlani tudom. :)

Kiadó: Láva
Oldalak száma: 382

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése