2012. december 31., hétfő

Nefilimek és emberek háborúja

Danielle Trussoni: Az átok
4/5

Olvastam már az idén angyalos könyvet, de ez a történet egészen más oldalról közelíti meg az angyalok köztünk élnek storyt.
Mi történik, ha az emberekhez leküldött angyalok közül néhányan megkívánják az emberi nőket? S ráadásul gyermekeik lesznek? Azon kívül, hogy őket megbüntetik, a nefilimeket pedig megpróbálják kiiktatni a bolygóról elég sok minden. Az ember háborúba csöppen, még ha nem is tud róla. S ezúttal a harc azért indul meg, hogy szárnyas lények között dúló halálos betegségre megoldást nyújtó lantot valamelyik oldal a kezébe kaparintsa. De vajon ki lesz a győztes?

Itt az angyalok mindennek mondhatók csak nem éppen az aranyos és kedves lényeknek nem. Az embert alacsonyabb rendűnek tekintik, főleg a nefilimek, akik már-már kényszeresen próbálják vérvonalukat tisztán tartani, s régi hatalmuk visszaszerzéséről ábrándoznak. És mellesleg ki-kinyírnak néhány angelológust. Ha, legalább már tudom, mi leszek, ha nagy leszek :D.
Ami nagyon tetszett, azaz ötlet, és annak kivitelezése. Hogy egészen a legapróbb múltbeli részletig mindent úgy formált az írónő, hogy alkalmazkodjon egy ilyen világhoz. Ahol Mendel tulajdonképpen nem is a borsókat vizsgálta, hanem a nefilim-ember recesszív génjeit, Madame Curie pedig az angyalok bőréből érkező radioaktív sugárzásokat vizsgálta és még sorolhatnám a dolgokat.
Másrészt ki ne akarna életében legalább egyszer angyalszárnyat simizni? Lehetőleg anélkül, hogy ehhez halott legyen. Az sem elvetendő dolog, hogy ugye hajlamosak a nők a rossz fiúkba beleszeretni, így a nefilim-emberi leányok afférjai sem hihetetlen gondolat. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy a betegség tényleg azért alakult ki, mert emberi gének többségbe kerültek, vagy a belterjesség hozta közéjük.

Ami kevésbé fogott meg, az kapásból a főszereplőnk alakja. Evangelinea, aki fiatalkorát egy apáca, egy levelezés folytán csöppen a dolgok sűrűjébe, s persze rögvest kiderül, neki mekkora feladata lesz. Jaj, ne már. Amellett, hogy semmi érdekes nincs az alakjában, de tényleg semmi, amivel megtudott fogni, ráadásul ingadozik az azonnal mindent elhiszek-és ez mekkora egy hazugság oldal között, ráadásul a leghihetetlenebb pillanatokban.
Ehhez jön még hozzá Verlaine alakja, aki ugyebár művészettörténész lenne, mégis magánkutatást végez, simán betör egy kolostorba, ahol nem kapják el, és rögvest elhiszi az angyalok létezését és meglepő módon azonnali kapcsolatot érez hősnőnkkel. Ó, anyám borogass.

Még jó, hogy itt volt Celestine visszaemlékezése, ami kifejezetten tetszett. Sokkal többet olvastam volna még róla, és a múltról, mint a többiekről.

Amúgy a történet vége nekem elég kiszámíthatónak tűnt, ennek ellenére elég sok pozitív dolog van a könyvben ahhoz, hogy kíváncsi legyek, mit lehet még belőle kihozni.

Kiadó: Kelly
Oldalak száma: 448

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése