2012. november 1., csütörtök

Nagyszülők titkai

Eric Kraft: Herb és Lorna
2/5

A hét mélypontja volt számomra ez a könyv. Azt hittem sose lesz vége. De azért csak végig rágtam magam rajta. Azt hiszem kezdek mazochista moly lenni. Ahelyett hogy leraknám, csak felhúzom magam, és életbe lép a csakazértis.

Érdekes borító, ígéretes fülszöveg. Persze ez megint egy olyan témájú könyv, amit nem feltétlenül buszon vagy vonaton olvas az ember, de nem baj. Szóval magas a mérce...és jön a valóság, a történet pedig elsétál a léc alatt, úgy hogy még csak nem is súrolja azt.

Herb és Lorna egyszerű nagyszülőknek tűnhetnek. Azonban haláluk után kiderül, bizony koruk szexuális ékszereinek elkészítésében fontos szerepet játszottak. Mit tehet ilyenkor egy unka? Utánajár a történteknek.

Nos, Herb és Lorna személyisége a sikítófrászt hozta rám. A tökéletes pár, akiket igazából az ég is egymásnak teremtett, nem is értem, miért nem volt a homlokukra tetoválva, "neked szántak". Pedig egyszer úgy néz ki, más mellett kötnek ki, de mit ad isten, az első együttlét közben megvilágosodnak, hogy ők mégis inkább a másikat szeretnék. Anyám, priznicelj!
Nah, nagy nehezen egymásra találnak, természetesen minden klappol, harmonikus a párkapcsolat. Már-mát túlságosan is. Lehet, hogy inkább valami párkapcsolati terápiás osztályt kellett volna vezetniük. Mindent megbocsátanak a másiknak, ki nem mondott szavait is értik. Az élet szép, amíg együtt vannak. (Ekkor már kezdtem attól tartani, hogy a rózsaszín hab kifolyik, és elárasztja a munkahelyem is, de ez hála az istennek, nem következett be.)

Számomra az sem volt hihető, hogy így tudták eltitkolni a másik előtt a hobbijukat. Mert könyörgöm, ilyen kifogásokkal, mint itt voltak, minimum baltára kapok, és úgy állok faggatni a másikat. Nem pedig ráhagyom és én is valami hasonló maszlaggal állok elé, amit persze rögtön elfogad. Hát nem édes?
Nah meg az, amikor csupán professzionális érdeklődésük vezette a majdnem m2gcsaláshoz őket? Mi van? Hát, nem hiszem hogy én le tudtam volna nyelni a dolgot. De ők tudják.

A történet pedig elég unalmas volt, bár az szórakoztatott, hogy milyen ékszereket ki nem találtak. Simán eltudom képzelni, hogy elég nagy volt rá a kereslet, hiába igyekszik minden ember úgy tenni, mintha az ilyen nem érdekelné.
A fülszöveg valahol megjegyzi, hogy ez milyen szexi. Nem tudom, melyik részére gondolt. Engem nem hogy lázba nem hozott, de némelyik mondatnál a hideg rázott ki, majd konkrétan felnevettem, ahogy elképzeltem. De lehet, hogy csak bennem van a hiba. Mindenesetre nem bánom, hogy csak könyvtári könyv, és nem saját.

Kiadó: Cor Leonis
Oldalak száma: 370

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése