2012. szeptember 1., szombat

Rick Riordan sorozata

Rick Riordan könyvsorozatát legalább annyian dicsőítik, mint ahányan szidják. Ez már fel keltette a figyelmemet, mert mindig szerettem kipróbálni, én vajon melyik táborba fogok kerülni. A köteteket öcsém polcáról csórtam el. Ugyanis ez az egyetlen olyan sorozat, amit hajlandó is elolvasni, miután megvettem neki. Szóval remélem, hogy ez csak amolyan kezdeti lépés, és lesz más is, amit eltudok olvastatni vele...Na de. Lássuk a sorozatról a véleményemet.

Az első kötet a Villámtolvaj címet viseli. Igazából előbb láttam a belőle készült film néhány jelenetét, és attól annyira nem voltam elájulva. Eme könyvben megismerjük Perseusz Jackson-t, aki 12 éves létére igencsak megdöntötte a "hány iskolából tudod kirúgatni magad?" rekordot. Ugyanis tanárai és diáktársai szerint folyamatosan bajba kerül. Dislexia, hiperaktivitás tetőzi a dolgokat az orvosok szerint. Ám egyszer csak kiderül, hogy az életére akarnak törni, a legjobb barátja egy faun, és ő pedig egy görög isten fia.
Mindezt ránk zúdítja az író, hogy kettőt sem tudunk pislantani. Újabb és újabb bajok, harcok jönnek, mi meg csak kapkodjuk a fejünket.
Szóval az első résztől azért nem estem hasra, pedig az alapötlet, hogy a görög istenek még mindig köztünk járnak, tetszett. De könyörgöm, miért Amerikában??? Arrgh...a másik, amitől a sikoltozhatnék kapott el, az a szereplők viselkedése volt. Könyörgöm, 12 évesekről beszélünk. Akkor miért viselkednek úgy, és gondolkodnak és beszélnek, mintha minimum 16 évesek lennének?? Szóval a hiteles szereplők itt ugrottak is. Ennek ellenére belefogtam a második részbe.

 A szörnyek tengere
Miután az első részben megismerkedtünk a Táborral, az istenekkel, szörnyekkel, ismét egy újabb kaland veszi kezdetét. Különös lények ébredeznek, és tűnnek fel, akiknek nem kellene. Groover bajba kerül, és Percy-ék elindulnak a megmentésére.
Lesz egy új szereplőnk, Tyson. Nah, őt bírtam, még úgyis hogy számára minden póni volt :D.
Ezt némileg jobbnak találtam, mint az előzőt. Bár szerintem még mindig sok benne az akció a méreteihez képest, és még mindig idegesít, hogy a szereplők nem a koruknak megfelelően viselkednek. De a humor alakul, már volt olyan érsz amin nevettem is, és nem csak azt gondoltam, hogy "jéh, ez poén lett volna?" Azt továbbra is értékeltem, hogy a görög mitológiát ismerteti meg az olvasókkal, bár néha elég érdekes dolgok születtek belőle. O.o

A titán átka SPOILER VESZÉLY!
Nah, ugyebár kezd  alakulni a félistenek sora, mert megjelenik Thália is a színen. Nem mondom, nem éppen a kedvenc szereplőm. :D
Mindezek mellett találnak még két félistent, akik szintén nagyon erősek. Vajon kinek a gyermekei? (Nah, vajon kié...ez egy elég kiszámítható csavar volt nekem, de mindegy.)
Egyre jobban érezni a háború közeledtét, illetve legnagyobb meglepetésemre egy komplett szerelmi sokszög is kezd kialakulni. Ez úgy látszik elmaradhatatlan a tini könyvekből :P.
A humor tetszett benne, a szereplők már kezdenek idősebbek lenni, így már-már tűrhető a viselkedésük. Rengeteg harc, meg eltűnések sora. Kezdek kíváncsi lenni a végső harcra.

  Csata a labirintusban
Ismét akciót kapunk akcióval, illetve szerelmi sokszöget. Nah meg persze mitológiát, némileg kifordítva. Talán ez a rész tetszett a legjobban, annak ellenére, hogy voltak részek, ahol csak forgattam a szemem. Mivel itt már egész idősek, a viselkedésük sem zavart. Halleluja :D
A vége ugyebár nem hagy kétséget afelől, hogy nagy bajok lesznek a harcok idején, ezért kíváncsi leszek, mi lesz a következő részekben. Bár még beszerzésre váró listán vannak.
Tapasztalható szerintem némi fejlődés a sorozatban, bár nem hiszem hogy ez lesz a kedvenc sorozatom.

Összességében azt kell mondanom, hogy vannak hibái a történetnek. Az elején nagyobbak, a végére már azért javulnak a dolgok. Főleg a mai fiatalok részére íródott, ezért folyamatosan pergő akció van benne, ami engem néhol már fárasztott, akárcsak ez a nagy Amerika imádat.
3 pontról 4 pontra csövelt fel az utolsó részre.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: Kötetenként változó

1 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tettszett a könyv bár helyesírási hibákat találtam benne.
    Ilyen a 4. kötet 138. oldalán lévő feygver szó. Vagy a 241. oldalon lévő : Rachel nyugodtan tűnt. - mondat. Illetve a 244. oldalon lévő két sor :-Megsétáltatjátok a kis halandó ölebet?-kérdezte.-Szegények olyan törékenyek.Olyan könnyű bennünk kárt tenni. helyesen úgy lenne hogy bennük. az utolsó pedig a 315. oldalon van az oldal közepe felé lévő egyik mondat múlt időben írodott de a mondat utolsó szava az hogy ÁLL. az állt helyett.

    Az 5. kötetben csak a 320. oldalon volt hiba ugyanis kihagytak egy M betűt és azt írták hogy nézte.

    VálaszTörlés