2012. július 7., szombat

Üzenet a kazettákon

Jay Asher: Tizenhárom okom volt...
5/5

Az elmúlt napok olvasmányai közül ez abszolút kedvenc lett. Az író olyan témát boncolgat, ami sokakat érint, és főleg ebből a korosztályból, amit Hannah is képvisel. Az öngyilkosság napjainkban is gyakran előfordul, és még mindig kicsit tabuként tekintünk rá. Pedig beszélni kellene róla.

Hannah öngyilkosságot követ el, ám nem csak ezzel bolygatja fel a középiskolája életét. Halála előtt ugyanis felvételeket készített. Melyek kézről kézre járnak azok között, akik benne vannak a 13 ok között, ami erre a tettre késztette.

Tetszett az ötlet, hogy kazettán halljuk Hanna történetét, így ismerjük meg lassan a teljes képet, és mindeközben Clay gondolatait, érzéseit, reakciót is közvetlenül olvashatjuk.
A borító valami eszméletlen gyönyörű. És az is tetszett, hogy a könyv végén olvashatunk egy kis riportot, arról, hogyan és miért született meg ez a regény.

Sok helyen olvastam azt, hogy nem értik, miért tette ezt Hannah, hiszen olyan kis semmiségek ezek a dolgok. Mi lett volna, ha sokkal komolyabb problémákkal kell szembesülnie? Most őszinte leszek, ennyi idősen igen nehéz időszakom volt, több okból kifolyólag. És igen, néha bennem is felmerült az öngyilkosság mint alternatíva. Pedig az én esetemben sem megoldhatatlan dolgokról volt szó. Csak egyszerűen épp olyan időszak volt, amikor minden összejött, és a hullámok szó szerint összecsaptak a fejem fölött, és zavart voltam, félénk, magányos. Kerestem a lehetőségeket, hogy egyedül megoldjam a dolgokat, de csak rosszabb lett minden. Hannah érzéseit ezért megértettem. S habár én is, akárcsak ő egyszer végig mentem azon, hogy is lehetne ezt elkövetni, végül minden lehetőséget elvetettem. És ráadásul nekem voltak olyan barátaim, sőt tanáraim, akik figyeltek rám, pátyolgattak, igyekeztek éreztetni nem vagyok egyedül.
Hannah úgy érzi nincs senki aki segíteni tudna neki. És itt tényleg hibázott, mert volt. De azt hiszem, van egy határvonal, amit ha átlépünk, akkor már mindegy van-e aki segíteni akar, vagy nincs. Akkor már mi döntöttünk. A nagy kérdés az, mi lesz, ami átlök ezen a vonalon.

Nem vidám olvasmány, és itt nincs happy end. Itt csak egy magányos gyerek hangja szól, amint azt meséli el nekünk, miért tette azt, amit tett. Ettől függetlenül azt gondolom érdemes elolvasni a könyvet. Fiatalnak, felnőttnek egyaránt. Azért, hogy lássák, néha mennyire apró dolgok is elegek ahhoz, főleg egy eleve ilyen problémás korban, ahhoz hogy valaki egy helyrehozhatatlan döntést hozzon. És hogy próbáljunk beszélni róla. Az öngyilkosság a kereszténység szerint bűn. Szerintem az is, ha nem veszünk róla tudomást, ha egyszerűen a szőnyeg alá söpörjük a dolgot, miszerint velünk, és szeretteinkkel ilyen úgy sem eshet meg. Mi van, ha mégis?

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 260 

2 megjegyzés:

  1. Maga történet nekem is nagyon tetszett, de én csalódtam sajnos benne. Nem nagyon jött át Hannah "világfájdalma"..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy neked csalódás volt a történet. Hannah világfájdalmával kapcsolatban én megbocsátóbb vagyok :).

      Törlés