2012. július 10., kedd

Sárkányok és röptetők

Naomi Novik: Őfelsége sárkánya
5/5

A sok jövőben játszódó történet után némi változatosságot jelent eme könyv. Ez ugyanis a múltban játszódik. A napóleoni háborúk idején járunk, ám a történet kicsit fel lett turbózva. Ugyanis nem csak a földön, vízen történik a harc, hanem sárkányok segítségével a levegőben is.

Laurence hajóskapitány egy francia fregattot követ, és kűzd meg annak legénységével, nem is sejtve, hogy ez a harc bizony gyökeresen fogja megváltoztatni az életét. Ugyanis a hajón egy sárkány tojás is megtalálható, ami nem sokára ki fog kelni.
 A kis sárkány Laurence-t választja, így kettejük közös kalandja megkezdődik.

Nagyon tetszett a könyv. A két főhős szerethető, és köztük lévő kapcsolat is remekül van ábrázolva. A világ, amelyben élnek jól fel lett építve, nem éreztem zavarónak a sárkányok jelenlétét. Tetszett az is, hogy bepillantást nyertünk a kiképzés rejtelmeibe, és abba, hogy bizony a sárkányok egy komplett legénységgel együtt repülnek. Ötletes.
   
A harcok alatt végig szurkoltam, hogy nehogy bármelyiküknek is baja essen, és győzzenek. :D. Még jó, hogy olvasás közben senki nem látott, nem tudom mire vélték volna, hogy izgatottan pattogok az ágyon. XD.
Ami még nagyon tetszett, hogy a többi sárkányfajról is kapunk információkat, pláne a végén. Lehetett volna benne több rajz is. 

Az a jó könyv, ami megragadja a fantáziáját az olvasónak, és be akar lépni abba a világba. Ez nálam megvolt. Őszintén szólva most épp sárkány lázban égek. :). Kár, hogy nincsenek ilyen beszélő jószágok.
Azt hiszem a folytatást is, illetve ezt a könyvet is muszáj beszereznem magamnak. Egyszerűen kell.

Ha izgalmas, szórakoztató könyvre vágyik az ember, ezt ajánlom. Nemtől függetlenül, lévén hogy én lány létemre is élveztem :D.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 328

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése