Ha a győzelemért fizetni kell

Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
4/5

Hamilton könyveit mindig némi fenntartással veszem a kezeimbe. A legelső könyvek mindkét sorozat esetén rajongóvá tettek, ám a folytatások nem mindig sikerültek ennyire hatásos olvasmányoknak.

A Mery Gentry sorozat 6. kötete, amelynek borítója láttán az embernek eláll a lélegzete. Szinte elég ránézni, és már érezzük a hideg érintését a bőrünkön. És ahogy haladt előre a történet, rájöttem, ennél jobb borítót keresve sem lehetett volna találni.

A könyv elején épp egy ügyvédi megbeszélés kellős közepén találjuk magunkat, ugyanis Taranis király megvádolta Meredith 3 testőrét erőszaktevéssel. Ami azonban még szokatlanabb, hogy az ügyet az emberi igazságszolgáltatás elé vitte. A történet egészen nyugodtan folydogál, ám egyszer csak maga a fény és illúzió királya is bejelentkezik, és a kezdeti kulturált viselkedés után, igencsak elveti a sulykot, amikor megtámadja a testőröket. És innentől kezdve felpörögnek az események. Egyrészt mert a hercegnő nem érti, milyen hátsó szándéka lehet a királynak, így tulajdonképen vakon botorkál a politikai labirintusban, másrészt rá kell arra is jönnie, hogy Andais nem túl boldog a tündérdombjában bekövetkezett változások miatt. És ezt bizony érezteti is...

Bár nincsenek benne eget rengető fordulatok, egy pillanatig sem unatkoztam. Meglepő volt, hogy a szex a háttérbe került - bár nem tűnt el teljesen, ami végülis érthető, hiszen mégiscsak az a cél, hogy teherbe essen a hercegnő - és előtérbe kerültek az érzelmek. Azt eddig is éreztette velünk az írónő, hogy bizony ennyi férfi között nem egyszerű a lelki békét fenn tartani, pláne úgy, hogy valamilyen módon mindegyik sérült, és vannak érzékeny pontjaik. Most azonban megtudjuk, hogy mit éreznek a férfiak, főleg hogy tisztában vannak vele, Meredith nem egyformán szereti őket. Őszintén meglepődtem, amikor jó pár olyan mondatot olvastam, ami nagyon igaz, még úgy is, hogy nem egy háremnyi férfi vesz körül. :).
Amit már megszokhattunk, az a tündérek világa, a mitológia és a modern kor ötvözése. Továbbra is ezek a részek fognak meg leginkább. Érdekesnek tartom ezeket bejegyzéseket, a különféle isteneket és természetfeletti lényeket. Kerekebbé, számomra valahogy valóságosabbá teszik a történetet.
A függő vég, viszont kifejezetten rosszul esett. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy fog folytatódni a történet. Mert itt egyszerre érezzük nyertesnek és vesztesnek a hercegnőt. Megérte-e? És van-e remény arra, hogy a dolgok jobbra forduljanak?

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 267

A könyvért köszönet illeti az Agave kiadót.

Fecsegőposzáta éneke

Suzannae Collins: A kiválasztott
5/5

Ha még nem olvastad volna a második részt, figyelmedbe ajánlom, mert bizony, lőhetek le olyan történéseket, melyeket az olvasó maga akar átélni. Úgyhogy ez utólagos spoiler a második kötetre nézve.

Nos tehát. A második rész végén elég kétségbeejtő volt a helyzet, mert bár Katniss kimenekült a Kapitólium markából, Peeta náluk maradt, és a Tizenkettedik körzet megsemmisült.
Így most Katniss, családja és jó körülbelül még 800 lakos a körzetükből a Tizenharmadik körzet vendégszeretetét élvezi. Ez egy más világ, mint amihez szokott. Szigorú szabályok szerint élnek az emberek, igyekeznek kerülni mindent felesleges pocsékolást. Legyen az étel, papír, energia. Mindenki pontos napirendet követ. Vagyis majdnem mindenki. Hősnőnk ugyanis kezdetben a zavarodottság, később némi dac miatt sem teszi azt, amit előírnak neki. És hogy miért nézik el ezt neki? Mert ő a Fecsegőposzáta. Vagyis azzá kellene válnia. Ám ennek bizony ára van...

Furcsa volt egy ennyire szabályozott világot figyelni, és őszintén szólva nem hiszem, hogy én sokkal jobban kezeltem volna a helyzetet. És akárcsak Katniss, én is úgy éreztem Coin bizony csak a bábút látja benne. Pont mint a Kapitólium. Persze mindaketten tévednek, de mire erre rájönnek, már késő.
Ahogy haladt a történet előre, úgy éreztem magam egyre elkeseredettebbnek. Az a rengeteg halál, az emberek, akik feláldozhatóak...talán ezért van az hogy Gale és bizonyos mértékig Beetee alakja egyre unszimpatikusabb lett. Senki és semmi nem hatalmazhat fel arra, hogy átlépjünk egy bizonyos határt. Mert akkor semmivel sem leszünk jobbak azoknál, akik ellen harcolunk. Ráadásul néha a helyzet sokkal bonyolultabb, mint hogy valaki ellenség vagy barát...
De leginkább Peeta alakja volt, aki lefoglalt. Mindazok után, amit átélt, saját korlátait feszegetve próbált meg segíteni a lázadóknak és Katnissnak. Ami így visszanézve nem lehetett egyszerű.

A szereplők remekül megformált alakok, volt, aki nagyon a szívemhez nőtt, és kifejezetten rosszul esett a halála. Az írónő remekül bánik a szavakkal, és érzelmekkel, és roppant jól érzékelteti azt is, mit érez az adott személy. Ennek köszönhetően kicsit úgy éreztem magam, mintha ringlispilen lennék. Egyik pillanatban még boldog, a másik pillanatban pedig haragos.
A leírások is hitelesek láttam magam előtt a harcokat, a mutánsokat, a vért...talán túlzottan is.

Mindamellett, hogy azért szurkoltam a szereplők a végén kapják meg a megérdemelt boldogságukat és szabadságukat, sok minden máson is elgondolkodtam. Még ha csak fiktív is a történet, jól rámutat fajunk hibáira. És egy olyan képet fest elénk, ami nem is olyan elképzelhetetlen.
Vajon megéri a hatalom, hogy mindent elpusztíts? Hogy elveszítsd a maradék emberségedet? És vajon a bosszú neve alatt elkövetett szörnyűségek mennyivel jobbak, mint azok a tettek, amiket megbosszulnak? Hol van az a határ, amit nem lenne szabad átlépnie senkinek? És mégis oly sokan megteszik...
Ezek olyan kérdések, melyeket napjainkban is átgondolhatunk.
Mert ki tudja, nem jő-e el az az idő, amikor majd mi állunk a Viadal porondján?

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 337

A könyvért köszönet illeti az Agave kiadót.

Csak szikra kell

Suzanne Collins: Futótűz
5/5

Az első kötetben (Az éhezők viadala) ott hagytuk félbe a történetet, hogy a történelemben először két győztese van a Viadalnak, Katniss és Peeta a tizenkettedik körzetből. A szerelmespár. Akik most már békében élhetnek. Ahogy azt az olvasó elképzeli.

Némi keresgélés és rohangászás és várakozás után sikerült a könyvtár egyetlen példányát beszereznem, és bele is vetettem magam a történetbe. Tudtam én, hogy nem lesz rózsaszín és habos-babos a folytatás, de erre nem számítottam.
Miután hőseink visszatértek körzetükbe és a Győztesek falujába költöztek, megpróbálnak valamilyen szintig visszaszokni a régi életükbe. Ez nem megy mindenkinek olyan könnyen. Katniss és Peeta nem is igazán beszélnek egymással, főleg mert a lány nem tudja igazán kihez húz a szíve, Peeta-hoz, vagy Gale-hez. Azonban ezen őrlődését Snow elnök érkezése zavarja meg, aki finoman szólva is megfenyegeti, hogyha nem győzi meg őt, és a lázadókat arról, milyen boldog is "szerelmével", akkor bizony véres megtorlások következnek. Természetesen Katniss mindent megpróbál, de nem teljes a siker, amint azt nem sokkal később mi magunk is megtapasztaljuk...

A történet számomra egy kicsit két részre bontható. Az első rész leginkább arra fektet hangsúlyt, milyen más lett az életük, és hogyan próbálják ezt elfogadni. A lelki történéseknek, érzéseknek nagy skáláját tapasztalhatjuk meg. És végig a körzetben maradunk. Aztán szép lassan elkezdenek változni a dolgok, sajnos nem a jó irányba. És a Nagy mészárlás kihirdetésétől kezdve az események egyrészt felgyorsulnak, és hasonlóak lesznek egy kicsit az első kötethez, hiszen a helyzet is igen hasonló. Valamint a helyszín a Kapitólium lesz.
Mindkettőnek meg van a maga varázsa. Az első engem azért fogott meg, mert mindig is szerettem tudni, hogyan reagálnak és viselkednek az emberek bizonyos helyzetekben, mik járnak a fejükben. És ezen kíváncsiságom maradéktalanul kielégül itt.
A második rész pedig olyan sodró erejű, hogy esélyem sem volt kivonni magam a hatása alól, bár nem is akartam.
Nem nagyon részletezném ezt a részt, mert azzal spoilereznék, és azt nem szeretném. Maradjunk annyiban, hogy engem legalább annyira felkavart, feldühített, elképesztet mint az első könyv. Ugyanazt a döbbent tehetetlenséget éreztem, majd a megfoghatatlan dühöt, melyet az emberek az elnyomás hatására éreznek.
És ennek a dühnek elég egy szikra, hogy fellobbanjon és mindent elégessen maga körül...

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 313

Férj keresés kezdőként

Jane Austen: A klastrom titka:
3/5

Mielőtt belekezdenék a postba kijelentem, hogy igenis olvastam már olyan könyvet az írónőtől, ami tetszett. A Büszkeség és balítélet, valamint a Értelem és érzelem kifejezetten tetszett. Na de lássuk, mit jelentett ez az új könyv.

Mivel már volt dolgom Jane Austennel, és a Büszkeség és Balítéletbe azóta szerelmes vagyok, mióta először olvastam, úgy gondoltam kellemes szórakozás elé nézek eme könyvvel. Nagyot tévedtem. A könyv első része tömény szenvedés volt számomra. A felétől kezdve kicsit alakult a dolog, de őszintén szólva kifejezetten boldog voltam, hogy végére jutottam a könyvnek.

A történetben Catherine Morland szárnypróbálgatásait követhetjük figyelemmel. A 17 éves leányzó életében először tesz utazást Bat-ba, ahol néhány nap után közelebbi barátságba kerül Isabella Thorpe-el és családjával. Sőt, kiderül hogy bátyja, James is ismeri őket. A napjaik a ruhák, bálok, férfiak és olvasmányaik körül forognak. Ám hősnőnk életébe ekkor belép az első komoly szerelem Mr. Tilney személyében...

A szereplők nem igazán kerültek közel hozzám, inkább idegesítettek. Catherine a maga naivitásával, Thorpe-ok az akaratosságukkal. Még a legnormálisabb személy Henry Tilney volt, a realitásával és fanyar humorával. Elizabeth Bennett határozott személyisége után Catherine a maga túlfűtött képzeletével, és irányíthatóságával, akit csak úgy belesodornak a különféle helyzetekbe...nos majd a hajamat téptem. Nem mondom, hogy én a világ leghatározottabb személye lennék, de könyörgöm, ha már megbeszéltem valakivel egy találkozót, akkor nem hagyom hogy más csak úgy lemondja helyettem! Még szerencse, hogy itt ő is kicsit magához tért, és tett is valamit, mert itt hagytam volna félbe a dolgokat.
A történet maga se fogott meg. Értem persze, hogy abban az időszakban a mielőbbi jó parti megtalálása igen fontos volt, ahogy az is, hogy nehogy valaki rangon alul házasodjon, ami biztos sokszor okozott szenvedést az egymást szerető szíveknek. De hogy erről szóljon egy könyv, méghozzá ilyen csomagolásban, ahol a legnagyobb izgalom az, hogy talál a főhős egy cetlit egy szekrényben, vagy hogy nem túl kedvesen hazaküldik...

Ha mindezektől eltekintek, azért be kell látnom, hogy az írónő itt is szép leírásokkal, igényes nyelvezettel dolgozott. De kihagyta a varázst. Legalábbis az én szememben.

Kiadó: Európa, Palatinus, Lazi, Cartaphilus
Oldalak száma: 220, 224, 232, 300 (kiadástól függ)

Utolsó áldozat

Ta-mia Sansa: Utolsó áldozat
5/5

Ezt a könyvet még nem adták ki, de nagyon reménykedem benne, hogy hamarosan erre is sor kerül. Ugyanis a polcomon akarom látni és kész.
Sansa első regénye, a Sötét hórusz is megfogott, és a folytatásban sem csalódtam. Az írónő hozta a szokásos formáját.

A történet jó néhány évtizeddel később játszódik, mint a Sötét hórusz. Ha bárki is azt hitte, hogy Bubastis élete szép nyugodtan folydogál tovább a béke éveiben, akkor csalódnia kell. Épp háború robban ki Prentiest és Bubastis között. Ami nem is lenne olyan nagy baj, ha a lonecat-ok azt tennék, amire kötelezték magukat. Azaz megvédenék a kis rendszert a császárságtól. Ám valamilyen érthetetlen okból kifolyólag a Firstcat megtagadja a segítséget, így a bubastisiak kénytelenek egyedül szembenézni a túlerővel.
Persze ez a döntés nem arat feltétlen sikert még a lonecat-ok között sem, akik nem értik vezetőjük elhatározását. Van, aki ennek hangot is ad, és harcolni vágyik. És meg is teszi, ám ahogy látjuk a későbbiekben, bizony ennek következményei lesznek.
No és persze egy régi ismerőssel is találkozunk, aki akár egy pók, ül a hálója közepén, és figyelemmel kíséri a különböző szálak irányát, melyek aztán úgyis hozzá futnak be. 

Ismét egy olyan történet, mely In medias res kezdéssel a sűrűjébe veti az olvasót. Egyszer csak egy háború elején találtam magam, és mit mondjak kapkodtam is rendesen a fejem. De hamar bele rázódik az ember, a történet olyan sodró erejű, hogy nem tudjuk egyhamar letenni, és így szép lassan mindenre fény derül. Akárcsak az első regényben, itt is váltakoznak a helyszínek, és a szereplők, akiknek a szemszögén keresztül ismerjük meg a történetet. A két helyszín a megszokott: Bubastis, itt is egyrészt a kormányzó háza, illetve a lonecat-ek szentélye, valamint Prentiest. Mindkettőnek meg van a maga sajátos hangulata. De egyvalamiben megegyeztek, az elkeseredettség érzése. A különbség csupán abban volt, hogy ez mire is irányult.
Összeszedettebbnek éreztem, mint az elsőt, valahogy...egyben volt az egész. Ami esetleg sokaknak nem fog tetszeni az az erőszak, és az ábrázolása. Én vizuális alkat vagyok, és a részletes leírás hatására magam előtt láttam a képeket, mint valami mozit...mit ne mondjak, néhány nélkül meg lettem volna. De ehhez a világhoz hozzá tartozik...de aki nem bírja a szexuális vagy egyéb más erőszakot olvasni, annak nem feltétlenül ez lesz a kedvenc könyve. Nah, meg ha nem szereti a káromkodást. Nekem nem volt zavaró, de másnak az lehet.


Azt kell mondanom, ez a történet ismét megfogja dolgoztatni az olvasónak a fantáziáját, és az agytekervényeit. Két ilyen különböző szemlélettel találkozni egy könyvben...hiszen a nőkről alkotott véleménye a bubastisi férfiaknak gyökeresen eltér a prentiestiek által vallottól. Továbbra is úgy vélem, nem lennék prenitesti, max ha férfinak születhetek. De talán még akkor sem. Viszolygással töltött el, ahogy azt olvastam miket tettek a védtelen női foglyokkal. Csak mert úgy vélték, joguk van hozzá, megtehetik. Felfoghatatlan volt számomra. Én az élet minden formáját tisztelem, ezért ez a fajta gondolkozás lényemtől idegen. Sem megérteni, sem elfogadni nem tudom. Ha ott lennék nő, valószínűleg már rég agyonvertek volna, mint konok némbert...:D.
A másik igencsak elgondolkodtató rész, a Szűzek viselkedése. Ennyi áldozat meghozatala, a nagyobb jóért. Vajon tényleg megéri? És mi lesz, ha a nagyobb jó nem is annyira jó? Mi lesz létük célja akkor? Ekkora terhekkel a vállukon...nem irigyeltem őket. Ráadásul ahogy félnek tőlük az emberek. Ekkorra hatalommal megáldva, és nem ismerik őket igazán, csak halovány benyomásaik vannak róluk. És mint tudjuk, az ismeretlen mindig félelemmel tölti el az embereket. 

A cselekmény felépítésével semmi gond nincs, leszámítva hogy folyton tűkön ültem, hogy végre megkapjam a következő információ morzsámat.
A szereplők igen összetett jellemek, érzéseiket, gondolataikat és múltjukat a cselekedeteikből és emlékeikből apránként szedegethetjük össze. Fejet kell hajtanom, ahogy az információkat csepegtetik a mit sem sejtő olvasónak, végig fenntartva ezzel a feszültséget. Sokszor a már elképzelt ok-okozatokat olyan laza kézmozdulattal söpörték félre, hogy csak pislogni volt erőm.
Persze elkerülhetetlenül elveszítünk néhány kedves személyt, de ezen már meg sem lepődtem, ismerve Sansa szokásait.
Az én kedvenc szereplőm Kharry(Terra), Sa (ő látható a fenti képen, amit az írónő készített, remélem nem baj, hogy kölcsön vettem?), és meglepő módon Max volt.
Theo semleges volt, némileg sajnáltam.
A befejezés pedig...amikor már csak pár oldal volt hátra, és értettem, mi mért történt...vegyes érzéseim voltak. Nem tudom mások hogy lesznek ezzel. Kifejezetten hasadt tudatállapot állt elő. Értettem miért történt, ahogy történt. De nem egészen értettem egyet azzal, ahogy ezt elérte. A végén csak ültem a monitor előtt, és pörgött az agyam ezerrel. Tényleg nem volt más út? Tényleg így kellett ezt csinálni? És a legnagyobb kérdés, Megérte? Lesz bármi hatása?
Remélem kapok rá választ. Ugye kapok??

Végülis, Hórusznál nincs hatalmasabb.

Kiadó: remélem hamarosan az is lesz
Oldalak száma: 506

Rejtélyes idegen

Vavyan Fable: Ki feküdt az ágyamban?
5/5

Míg az előző kötetben Mogorváék éppen megmenekültek a cseppet sem vér- és halálmentes harcokból, itt egyszer csak  belecsöppenünk a sűrűjébe. Még én is csak pislogtam, amikor kinyitottam és olvasni kezdtem. Denisa és Daniel ugyanis szüneteltetik a kapcsolatukat. Hogy miért is, az szép lassan ki derül ahogy halad előre a történet. Mindenesetre elég érdekes indításnak ez az In medias res :D.
Denisa szokás szerint beletenyerel a jóba, és megint csak véletlenül. Figyelemmel kíséri, amint a drog feletti háború kisebb harca robban ki a tenger parton. Aztán egy éjszaka pedig egy sebesült férfit talál, akin segít. És ezzel nem várt folyamatok indulnak be.

Itt is szembekerülünk az emberiségre oly jellemző tulajdonságokkal. Csalással, hazugsággal, korrupcióval, árulással. Szeretném azt hinni, hogy ez mind csak kitaláció, de lássuk be hőn szeretet fajunk nem éppen a megfelelő viselkedés formákat mutatta és mutatja...
A szereplők színes palettája új tagokkal bővül, úgymint a titokzatos Marcel, akit szívesen istápolnék én is egy kis ideig. Vagy Dalia, aki csipkelődős, harcias leányzó. Persze régi alakok is feltűnnek, így az elmaradhatatlan Martin, Cyd, Donald...kicsit olyanok ők nekem, mint a családtagjaim. Elnéző mosollyal figyelem botladozásaikat, nagyokat nevetek a poénjaikon, és szurkolok, hogy győzzenek, lehetőleg ép bőrrel.

A történet maga ismét olyan, hogy bárhol, bármikor hallhatunk hasonlót a rádióban, tévében. Mégis...így talán kicsit távolibbnak tűnik, mert csak olvasom. Már-már elringatom magam abba a hitbe, hogy ilyen nem létezhet, az élet szép, mindenki szeret mindenkit. Sajnos nem ez a helyzet. Ám a valósággal ellentétben ebben a könyvben többé-kevésbé győz a jó. Na persze nem könnyen, és nem teljesen, mert akkor miből lenne a következő rész?

Tulajdonképpen csak ismételni tudom magam. A könyv szórakoztató, kikapcsolja az embert. Ez ráadásul kifejezetten karcsú példány, szóval ha valaki nagyon ráér, akkor egy nap alatt is kiolvashatja. Engem továbbra is megfog az írónő stílusa, fanyar humora. Azt hiszem ez már örök szerelem lesz :D.
A klisék - mert azért be kell látnom, vannak - sem veszik el az ember kedvét, ha egyszer ráérez a hangulatára ezeknek a könyveknek. Jó néha egy világba merülni, mely annyira olyan, mint az én sajátom...mégis, kívülállóként figyelhetem a történéseket. És láthatom mások esendőségét, mert senki sem lehet tökéletes. Nekem Daniel ezerszer hitelesebb férfi, mint egy-egy csillámfiú. Bár nem mondom, néha ők is kellenek, de csak mértékkel.

Kiadó:Pannon Könyvkiadó
Oldalak száma: 276

Vérbál kezdete

                     Vavyan Fable: A Halkirálynő és a dzsinnek:
5/5

A Halkirálynő és a kommandó folytatását tarthatja az ember a kezében. Így tehát ismét Denisa, Mogorva (Belloq), Martin, és a nagyszerűek kerülnek a középpontba. Már-már elhihettük, hogy levágták a fő gonosz fejét, amikor kiderül, hogy ezzel csak időt nyertek, azt se sokat. A börtönből ugyanis már meg is van az új jelentkező, akik szívesen elfoglalná a megüresedett trónt, és ehhez bizony csak egy utat lát, mindenkin átgázolni.
Hőseink persze ezt nem hagyhatják, pláne hogy minden út ehhez az úriemberhez vezet. A férfi útját ugyanis ártatlan emberek halála szegélyezi...

Tény, hogy nem egy szépirodalmi művet tartottam a kezemben, de nem is azt kerestem. Túl sok elgondolkodtató, szomorú könyvet olvastam az utóbbi időben. Így aztán úgy gondoltam, lazítani fogok. És lőn. Fable mesél, méghozzá leginkább felnőtteknek. Mesél az életről, szerelemről, harcról.
Itt is a jó és a rossz harcáról olvashatunk, csak épp napjaink szeszélyes jelmezeibe öltöztetve. Így olyan érzése van az embernek, hogy amit olvas, bármikor megtörténhet a valóságban, vagy meg is történt már. De mégis, közben érezzük, hogy mégis csak egy mese. Ahol szurkolhatunk, hogy hőseink győzzenek, és a rosszak elbukjanak.

Sajátos a stílusa, kicsit fanyar, néhol ironikus, éles nyelvű.Ez elég közel áll a saját stílusomhoz is, már ha úgy igazán elengedem magam, így aztán élvezettel olvasom a szócsatákat, vagy épp az életről alkotott véleményét, melyet szereplői szájába ad.

Jelennek meg új szereplők, köztük egyik nagy kedvencem a "kaméleon kancsal" Cyd, akinek igen érdekes szóhasználatai vannak, úgymint vérbál, mandro. És szívesen fitogtatja azt, hogy mennyire kemény legény, és legnagyobb lelki nyugalommal rántja ki magából az orvosi eszközöket, vagy tárgyalja ki a véres részleteket.
A megszokott szereplők közül továbbra is Denisa a kedvencem, az ő stílusa fogott meg a leginkább. :). Bár én ennyire nem vagyok indulatos...általában.

Összességében nagyon elszórakoztatott, és ezt is vártam tőle. Pár napot, amikor elfelejtem a gondjaimat, és helyette a világában vagyok. Ezt teljesen elérte.


Kiadó: Kentaur Könyvek
Oldalak száma: 478