Szabadon, mint a madarak

William Wharton: Madárka
4,5/5

Ezt a könyvet egy hete kaptam kölcsön egy ismerősömtől, de csak most volt időm belekezdeni. Pontosabban tegnap, miután végre sikerült haza keverednem az egyetemi városból.

A könyv nem teketóriázik, rögvest belecsöppenünk egy elmegyógyintézetbe, ahol is Al (Alfonso) megpróbálja barátját Madárkát visszahozni a saját kis világából a valóságba. Az egyetlen, amit tenni tud, hogy felidézi a gyermekkori kalandjaikat. Így kezdődik meg az utazásunk a múltba, a gyermekkorba, amely szépen halad a jelen felé.
Kezdetben csak Al érzéseit ismerjük, az ő történeteit halljuk, az ő szemén látjuk a barátja viselkedését is. Aztán egyszer csak megjelenik Madárka is a képben. Még ha nem is reagál a történetekre, attól még hallja őket. És emlékezik. Az ő emlékei azonban főleg a repülés, és a madarak felé irányulnak. Elsődleges helyet ők foglaltak el az életében.

Nagyon tetszett, hogy nem egyszerre lett ránk zúdítva minden információ a két férfiról, hanem ezeken a történeteken keresztül jutottunk el hozzájuk. Akár a hagyma héjai, úgy hántotta le minden egyes történet az újabb réteget a személyiségükről. Megismertük a tetteik mozgató rugóit, melyek gyakran még a másik előtt is ismeretlenek voltak.
A saját módjukon próbálják megtalálni a helyüket, azt hogy hova is tartoznak, kik is ők valójában. Ezek a kérdések nem egyszerűen megválaszolható dolgok, és mindannyiunknak ismerősek, hiszen mindenkiben felmerülnek. Ki így, ki úgy, de válaszokat keres rájuk.
Madárka a repülésben és a kanárikban, Al a sportban.

Voltak történetek melyeken nevettem, másokon elgondolkoztam. Volt amitől viszolyogtam egy kicsit...azért a sintérkedés kicsit sok volt nekem...

Ahogy egyre idősebbek lesznek, úgy távolodnak el egymástól. S nem csak a különböző érdeklődés miatt. A saját világukba merülnek. Egyikük a katonaság, a harc felé kacsintgat, míg a másik lassan az álomvilágába süllyed...

Érdekes volt látni, hogy bár ennyire különböztek, mégis...volt bennük valami közös. Ami összetartotta őket, ami miatt Al fogta magát, és nap mint nap mesélt. Részben Madárka miatt. Részben pedig saját maga miatt is.
Ki az, aki igazán eldönthetné, hogy mi az őröltség? Végülis, mindannyian a saját általunk alkotott világban élünk, maximum jobban elfogadott ez a világ, mint a másé.

Ami igazán tetszett még az, hogy a történet olvasása közben rengeteg információt kaptam a repülésről, a madarakról. És igazán észre sem vettem. Annyira természetesnek, odaillőnek tűnt.
Ami a fél pont levonását illeti...nos az azért van, mert néhol soknak éreztem az álom "jeleneteket". Ez a fajta rajongás távol áll a jellememtől, ezért idegenül is hatott nekem, kicsit eltávolított a történettől. Ettől függetlenül  tetszett.

Kicsit szomorkás, a hangulata, de én kifejezetten szeretem az ilyet. Olyan, mint azok a cukorkák, melyek külső része savanyú cukorporral van beszórva, mely a nyelveden olvad el, ám alatta ott az édes, kemény cukor. Ez is ilyen. Csak idő kell, hogy az ember eljusson a belsejéig.

Kiadó: Cartaphilus
Oldalak száma: 382

Reklám :P

Egy kedves ismerősnek a blogjában olvastam a http://konyv.miner.hu/ nevezetű oldalról, ahol a különböző könyvesblogokat veszik fel, és teszik lehetővé a minél könnyebb elérhetőségüket. Így aztán egy rövid gondolkozás után én is csatlakoztam hozzájuk.
Nagyon szívesen várnak mindenkit, és nem csak ebben a témában íródó blogokkal lehet őket keresni :).

Közelít a tél...

George R. R. Martin: Trónok harca
5/5

Nagyon kerülgettem már egy ideje a könyvet, lépten nyomon belebotlottam a könyvesboltokban, mindenki dicsérte molyon...még barátom is ajánlgatta. Addig-addig, míg végül beadtam a derekam, elkértem tőle és neki kezdtem.

Egy elég vaskos, már-már önvédelmi fegyvernek is beillő könyvet tarthat az olvasó a kezében. De nem szabad megijedni tőle!! Sőt...még ez is kevés lesz.

Egy fantasy, ahol a varázslat és a lovagkor összefonódik, és végig kísér minket. Itt szó esik a sárkányokról, hidegekről, lovagi tornákról, királyokról...és még sok minden másról. Talán pont ez fog meg minket, hogy a valóságosabb, a történelmi múlthoz hasonló világ összefonódik az álmainkban, gyermekkorunkban valóságosnak tűnő varázslattal. Ezt egy remekül felépített történetbe helyezi az író. Legyen szó tájról, vagy épp személyiségekről, minden nagyon jól megrajzolt, nem bíz semmit a véletlenre. És mindezek mellett nagyon életszerű a dolog...

Több szempontból ismerjük meg a szereplők és az egész történet alapját képező múltat, és ez az egész könyvön végig halad. Minden fejezet az adott szereplő nevével van fémjelezve, az ő gondolataik, érzéseik itatják át a történéseket. Ez az elején cseppet zavaró lehet, ha még sosem próbálkozott valaki ilyennel, de nem kell aggódni, hamar belerázódik az ember. Én kifejezetten vártam azt, hogy a kedvenc szereplőim legyenek a narrátoraim újra. Velük, miattuk, értük féltem, harcoltam, nevettem vagy ép szomorkodtam. Remekül játszik az érzelmeken, amelyeket ki vált belőlünk. Ez tetszett.

Nagyon nem mennék bele a történet ismertetésébe, mert pont a lényeget lőném le. És azt nem akarom. Így hát elégedjetek meg azzal, amit röviden írhatok.
A különböző családok és a köztük lévő szövevényes kapcsolatok bizony nem állandóak, helyzetről helyzetre formálódnak. Itt mindenki megtalálhatja a számára kedves szereplőket és értékeket, vannak hősök, vannak akik még az életük árán is ragaszkodnak a becsülethez és az általuk vallott értékrendhez. Vannak, akik ravaszságukat használva igyekeznek magasabbra jutni, mások az erőt és a harcbeli képességeket részesítik előnyben. Ebben a világban senki sem lehet hosszú ideig gyermek, fel kell nőni a feladatokhoz, hiszen mint érezzük, "Közelít a tél," és a jeges szél, az árulásnál (mely bizony bőven akad) bosszúnál sokkal rémisztőbb dolgokat hoz magával a hátán. És a sötétségben mindenkinek a háta mögé kell néznie, mert figyelmetlensége akár az életébe is kerülhet.
Szerelem, hit, intrika, becsület...minden megtalálható egyetlen regényben. Igazán kíváncsivá tett, mi lesz a szereplők sorsa, és képesek lesznek a sérüléseken,fájdalmon felül emelkedni, hogy közösen nézzenek szembe a rájuk váró borzalmakkal...

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 890

Ha más próbálsz lenni, mint ami vagy

Sarah Dessen: Tökéletes
5/5

Nem túl gyakran érzi úgy az ember lánya, hogy a könyv amit olvas, személy szerint neki szól. Mintha magát látná a történet főszereplőjében, a saját megelevenedett problémáit olvasná. Ezek a könyvek igazán értékesek. Így voltam ezzel a történettel most én is. Nekem szólt...

Macy édesapja halálát úgy próbálja feldolgozni, hogy a benne keletkező káoszt kontrollálja és tökéletes lesz. Nem okoz az édesanyjának csalódást, olyan lesz, amit mások elképzelnek. Azaz: Jó tanuló, jó kislány, jó barátnő, felelősségteljes fiatal felnőtt. Mindezt már 17 évesen.
Ám az élet nem teljesen olyan, amilyennek elképzelte, kezdve a nyári munkától (ahol a munkatársnői utálják) egészen az igen érdekes párkapcsolatáig. És ekkor csöppen az életébe egy kis csapat, cseppet sem tökéletes ember...

Kezdetben úgy gondoltam, ez főként a fiatal tiniknek szól, akik válságban vannak, önmagukkal, a világgal, és kétségbeesetten keresik/kutatják a helyüket, önmagukat. És ez részben így is van. De mindezek a kérdések mellett ott van az is, hogy elfogadni a helyzetet, a másságot...nos ezt mindenkinek meg kell tudnia tenni. Hiszen csak így tudunk békében élni egymás mellett. Mindenkit a saját kis hibáival kell elfogadni. A szülőt, a gyereket, a szerelmedet, a szomszédokat. Mindenkit.
A másik komolyabb téma melyet megpenget az írónő, a gyász. Sokan veszítettünk már el hozzánk közelálló személyt. Az utána következő napok betöltetlen űrével pedig így vagy úgy, de megküzdöttünk. Több-kevesebb idő alatt. Segítséggel, vagy anélkül.
A harmadik igen elgondolkodtató téma pedig az, hogy beszéljünk a dolgokról. Azt hinnénk, ez milyen könnyű, pláne ha magával az érintettel kell megtenni. De nem az. Sokkal könnyebb megalkuvón csöndben maradni, vagy semmitmondó közhelyeket morogni, mint előállni a problémával, a minket foglalkoztató gondolatokkal. Pedig hát a kommunikációra való képességünk volt az egyik, ami kiemelt minket a többi élőlény közül...a mai világban mégis mintha ezt egyre kevésbé használnánk.

Szerethető szereplők, melyek egyikébe vagy másikába igen könnyen képzelheti az olvasó magát.Kicsit bogaras, kicsit fura szereplők, akik nem tökéletesek, ám esetlenségük, gyengeségük az, ami miatt közel kerülnek hozzánk. Hiszen pont ezért emberiek. Egy átlagosnak tűnő történet, mely csupán pillanatnyi kikapcsolódást ígér. ám ahogy olvassuk meglepődve tapasztaljuk, itt bizony gondolkodni való is akad rendesen. És ez tetszett. Hogy nem teljesen azt adta, amit vártam. Ne ítélj a borító alapján, ugyebár.
Amit még nekem pluszban adott, az...a nevetés, Delia és a többiek kaotikus ám a végén mindent megoldó pillanatai, és persze az érzet, hogy saját magamról olvasok.

Hogy ezek után kinek ajánlanám? Mindenkinek. Szülőknek, akik néha belefáradnak csemetéikbe. A tinédzsereknek, akik úgy érzik a világ ellenük van. Azoknak, akik szeretnének egy pillanatra kiszakadni a saját életükből.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 382

Beszéljünk róla

Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
5/5

A könyv egy édesanya - Eva - szemszögéből mesél el egy történetet. Egy történetet a családjáról, de legfőbb képpen Kevinről...és a vele kapcsolatos kételyeiről, érzelmeiről.
A múltat és jelent egyaránt bemutatja, méghozzá levelek formájában. Eva ugyanis a férjének címzett levelekben írja le mi történt vele aznap, majd kanyarodik vissza a múltba. Egészen a kezdetektől, azaz a gyerekvállalás tervezgetésétől kísérhetjük végig a család életét.
Hogy mitől lesz ez olyan érdekes?

A könyv sok olyan kérdést, kétséget feszeget, melyek ma is megfordulnak az emberek fejében, ám ahogyan a könyvbeli emberek, úgy mi is igyekszünk megnyugtatni, sőt nem egyszer áltatni magunkat. Pedig igenis kell ezekkel a kérdésekkel, kételyekkel foglalkozni. Több témakör merül fel, több réteget érintve, mindenki megfogja találni azt a kérdést, ami már benne is felmerült talán. Én személy szerint többel is összefutottam. Illetve már maga a témaválasztás is elgondolkodtató. Hiszen az évek alatt jó párszor találkoztunk mi is olyan hírekkel a tévében, amelyek középiskolákban, egyetemek kitört lövöldözésekről szóltak. Kit ne érdekelne, vajon miért fog a kezébe fegyvert egy gyerek, vagy egy fiatal és fordítja azt tanárai és diáktársai ellen. Leggyakrabban arra gondolunk, biztosan a családi háttere nem volt a megfelelő, és ki volt közösítve...de mi van akkor, ha ez nem ennyire egyszerű?

Üdítő ilyen őszinte formában olvasni ezeket a gondolatokat. Nem lábujjhegyen közelítve, hanem teljes valójában feltárva. Már ezzel megteremt egy olyan hangulatot, mely az olvasót magával ragadja.
Akárcsak az édesanya, mi is megpróbálunk a történteknek valami értelmet keresni, megérteni, miért történt az, ami. Hogy ez végül kinek mennyire fog sikerülni, az személy függő. Ahogy haladunk előre, úgy elevenednek meg szemünk előtt a képek, amelyeket az elbeszélő elénk fest. Roppant hatásos, már-már én izzadtam Kevin nevelése közben, és az enyém volt az elkeseredés is, ha a falaiba futott a szülő.
Hihetően megalkotott szereplők vannak a könyvben, Eva, Franklin, Celia...akár a szomszédaink is lehetnek, akik nem tökéletesek, hiszen megvannak a maguk kis hibái. Mindenki megtalálja azt, aki kicsit szimpatikusabb lesz, mint a többiek.
Kevin pedig...ő a hatalmas kérdőjel, melyet a saját fantáziánkkal karöltve próbál a történet kitölteni.

A befejezésen kicsit meglepődtem, de határozottan tetszett, hogy ilyen végkicsengése lett.

Összességében ez egy olyan könyv, amely cseppet sem egyszerű témát boncolgat, és olyan kérdéseket vethet fel, ami még napokig megmarad az olvasóban, miközben megpróbálja saját maga megválaszolni azokat. Felkavaró néhány rész, de végig magával ragad, nem hagyja lankadni az érdeklődést. Csak ajánlani tudom, érdemes elolvasni.

A könyvet köszönet illeti a Gabo Kiadót.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 440

Levelekben a múlt

James Patterson: Sam levelei Jennifernek
5/5

Őszintén szólva nem vagyok az a nagy romantikus regényekért rajongó. Persze szeretem, ha a szerelmesek élete végül rendeződik, méghozzá boldogan, de a túl giccses, nyálas dolgokért nem rajongtam. Ezért némi fenntartással kezdtem bele ebbe a könyvbe. Egy átlagosan szórakoztató estét ígért számomra a fülszövege. Ám amikor elkezdtem olvasni meglepődtem. Méghozzá pozitívan.

A történet elején Jennifer próbálja meg magát túltenni férje elvesztésén, nem sok sikerrel. Életét próbálja visszaterelni a megszokott mederbe, amikor telefont kap, miszerint imádott nagyanyja -Sam- kórházban van, kómában. Így hát csapot-papot otthagyva rohan gyermekkori nyarainak színhelyére, ahol nemcsak a saját emlékeit kell megemésztenie, hanem a nagyszüleiét is. Persze közben besétál életébe a nagy szerelem...de vajon sikerül-e megtartania?

Ezt így nézve csupa klisét látunk. Mégis...valahogy a történet magával ragadja az embert. Talán azáltal lesz személyesebb a hangvétele, hogy a nagymama levélben meséli el életének eleddig elhallgatott részeit. Hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, vajon milyen volt a nagyszülője gyerekként, és miket élt át. És mégis...ma már alig van rájuk időnk, és az a sok történet, ami a múltunk része, elvész örökre.
Persze nem tökéletes a mű, volt ahol csak felhúzott szemöldökkel jeleztem hitetlenkedésemet, de ez meglepően kevés helyen volt. Lefoglalt ez a világ, ahol a nő megpróbál a saját maga által alkotott falakon átlépni (ez ismerős rész számomra is), és elfogadni az élet adta örömöket, miközben vele együtt alig várjuk, hogy folytathassuk a leveleket Sam múltjáról.

Nem túl hosszú történet, ami tökéletes egy délután-este eltöltésére, amikor egy kedves, kicsit romantikusabb könyvet szeretnénk olvasni, ahol szerethető szereplők vannak. Ez a történet nem akar többnek látszani, mint ami. De időnként pont erre van szüksége az ember lányának.

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 216

Bátornak lenni néha nehezebb, mint gondolnád

Niccoló Ammaniti: Én nem félek
5/5

A könyv első olvasatra nagy kedvenc lett. A történet az első mondatoktól kezdve magával ragadott, és nem engedett el az utolsó mondatvégi pontig.
Rengeteg kérdést vetett fel bennem, és egy nagy adag bizony megválaszolatlanul maradt, ezekre ugyanis az olvasónak magának kell megkeresnie a választ. És ez jó. Nem szeretem, ha a számba rágják, mit is kell gondolnom az adott témáról. Itt aztán volt mind gondolkodnom.

Egy forró, nyári napon vagyunk, valahol Olaszországban, egy falucskában, ahol mindenki ismer mindenkit. A gyerekek épp versenyeznek egymással, miközben a felnőttek a házakban próbálják valahogy elviselni az időjárást.
A verseny vesztese, Michele, a büntetését végzi, amikor egy talált kis faház korhadt tetőgerendáin csúszik-mászik. Már-már baj nélkül sikerül teljesítenie a feladatát, amikor egy rossz mozdulat miatt megcsúszik és lezuhan. Nem esik komolyabb baja, ám egy olyan felfedezést tesz, ami megváltoztatja az ő és az egész falú életét...

Az író nagyon hitelesen mutatja be az emberi tulajdonságok teljes tárházát. A kapzsiságtól kezdve a szereteten át a gyermeki gonoszságig,kegyetlenségig. Egy kis falu, ahol az emberek megélhetése nem egyszerű, és természetes, hogy vágynak a jobbra, többre. A kérdés az, ezért meddig képesek elmenni? Mit hajlandó feláldozni valaki azért, hogy jobb életet biztosítson magának, a családjának? Miközben ezek a kérdések mocorognak a fejünkben, végig követhetjük Michele tipródását is, a családhoz való hűség, és az őszinte segíteni akarás között. Olyan terhet cipel ő, mely egy felnőttet is komoly próba elé állítana. Mert mi is az igazi bátorság? Pláne, ha ez ember még gyerek? És kik az igai szörnyek? Azok, melyek a fantázia által megteremtve éldegélnek az ágyad alatt? Vagy talán azok a felnőttek, akikről eddig azt hitted, hogy ismered őket.

Hihetetlenül jól megalkotott szereplők és helyzetek haladnak el a szemeink előtt, miközben egyre hevesebben verő szívvel várjuk a végső megoldást. Kifejezetten tetszett, hogy nem csak a felnőttekre van kihegyezve a történet, sőt, sokkal inkább a gyerekekre, főleg Michele-re. Nagyon pontos, ahogyan leírja a kegyetlenkedést, ahogy egymással bánnak, csak mert esetleg unatkoznak, vagy mert kell egy valaki, akit kipécézhetnek maguknak, ez esetben természetesen az egy szem lányt. Persze megfogalmazódik bennünk is a kérdés, miért van még velük, ha mindig őt bántják? Egyszerű. Ki mással lenne? Ha nincs más lehetőséged, akkor bizony fogakat összeszorítva teszel meg mindent, csak hogy elfogadjanak...vajon nem ezt tesszük mi is, csak épp már felnőttként?

Kérdések, és válaszok, gomolygó, alaktalan gondolatok. Amik kicsit a helyükre kerülnek a történet végére, ám én még napokig a bűvkörében éltem.
Csak ajánlani tudom. Több rétegű történet, felnőttnek, és fiatalabbaknak egyaránt élvezhető. (Mondjuk kicsiknek azért nem ezt olvasnám fel esti mesének.)

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 260

Ha a határok elmosódnak

Joyce Carol Oates: Egy szép szűz leány
3,5/5

A főhősnőnk ebben az esetben egy 16 éves, szegényebb családból származó lány, Katya, aki bébiszitterként dolgozik.
Egy délután, amikor épp a két kisgyerekkel sétál, találkozik egy idős úriemberrel, Kidderrel. Akiről kiderül, hogy dúsgazdag, híres, gyerekkönyveket írt, fest, és zenét szerez...egyszóval egy igazi polihisztor. Katya-t mint modellt szeretné többször is látni, természetesen megfizetné a dolgot.
És ekkor kezdődik el az igazi történet, mert bizony az olvasó érezheti, itt nem csak egyszerű "modellkedésről" lenne szó. Bár Kidder cseppet sem erőszakos, és figyel a lányra...azért még sem az a fajta kapcsolat alakul köztük, amit az emberek jó szemmel néznének. Ám mielőtt a történetet elkönyvelnénk, mint egy öregember perverz vágyairól szólónak, hirtelen új és meglepő dolgok kerülnek a felszínre...
Érdekes volt...mostanában valahogy vonzom magamhoz az ehhez hasonló történeteket, és emiatt már kicsit fásultan, távolról nézem a cselekményeket. Lehet, ezért nem fogott meg igazán. Katya személyét kifejezetten idegesítőnek éreztem, hogy néha már sikítva dobtam volna ki a könyvet az ablakon. Pedig egy tini ebben a korban, még ha munkakereső is, mint ő, még gyerek. Természetes, hogy hangulatingadozásai vannak, és ehhez mérten az elhatározásai is olyan gyorsan változnak. És ráadásul nagyon finoman adagolva belepillanthatunk a múltjába is, láthatjuk a cseppet sem tökéletes gyerekkorát, ami sok mindent megmagyaráz. Még sem sikerült hozzám közel kerülnie.
Marcus Kidder...tehetséges, idős, és gazdag. És mindezek mellett a jóval fiatalabb nőket, sőt inkább lányokat kedveli. Még akkor is, ha jól megfizeti, még ha valamilyen szintig figyel is a másikra...azért számomra ez a fajta vonzódás beteges.
S bár a könyv vége felé egy újabb, cseppet sem egyszerű téma kerül boncolgatásra...nem sikerült megfognia. Kicsit olyan érzésem volt olvasáskor, mintha egy csomó, roppant kényes témát ugyan elkezdene boncolgatni az írónő, de nem megy igazán a mélyére, nem sikerül közel hoznia az olvasóhoz ezeket a dolgokat. Pedig olyan területek ezek, melyek a mai világban elhallgatottak, tabuk.

Ez volt az első könyvem az írónőtől, így nem tudhatom általában milyen a stílusa, de az biztos, ezzel engem nem nyert meg.

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 254