2011. június 28., kedd

Minden kezdet nehéz

  Sajnálatos, ámde ettől függetlenül igaz tény az, hogy néha a tehetség nem elég. Márpedig ha kezdő író az ember, akkor a tehetségén kívül mást nem tud felmutatni. Ha szerencséje van, akkor ennyivel is megelégszik egy-egy kiadó. Ha nincs...nos akkor nem marad hátra más, mint a reménykedés, a folyamatos próbálkozás. Na meg persze a barátok, ismerősök biztatása, akiknek ilyen-olyan formátumban megmutathatja az elkészült művet.
Erre próbál segítséget nyújtani a következő blog: Firkálsz? Mutasd, mit? . Ahova mindenki, aki szeretné, hogy írását mások is megismerjék, elküldheti az alkotásait. Ezekről egy rövid fülszöveget is kell írnia, ami alapján a különböző bloggerek kiválasztják a nekik szimpatikus történeteket, elolvassák, véleményezik azokat. Mindenki csak nyer vele. Az író megmutathatja egy viszonylag széleskörű közönségnek a munkáját, vélemények alapján az esetleges hibákat javíthatja, a dicséretek pedig biztosítják, hogy nem feltétlenül légvárat épít. No, és persze már a kiadókhoz is úgy mehet, hogy a véleményeket felmutathatja. A kiadók is jól járnak, hiszen a vélemények alapján már tudnak arra is következtetni, hogy mekkora lenne a kereslet az adott művekre, és sokkal több történetet is megismerhetnek.
Az olvasó közönség pedig olyan történeteket is olvashat, amit esetleg másképpen nem.
Határozottan támogatom az ötletet, és nem csak azért, mert magam is szeretek firkálgatni, hanem mert ez egy olyan lehetőség, amivel mindenki csak nyerhet.

2011. június 27., hétfő

Harc az életért

Suzanne Collins: Az éhezők viadala
4/5
A történet alaptémája nem volt ismeretlen előttem, igaz kicsit más formában volt kivitelezve.
Adott egy elnyomott emberi világ, ahol a hatalom hogy mindenhatóságát bizonyítsa a 12 körzetből minden évben egy fiút és egy lányt elvisz egy játékra. Az éhezők viadalára, ahol meg kell ölniük egymást, és az utolsó, aki életben marad ugyan hihetetlen jólétben fog élni, de addig bizony sok mindent el kell viselni.

Katniss, a 16 éves lány, aki kénytelen volt a családfői szerepet magára vállalni a húga helyett megy el, társa Peeta jobb társadalmi helyzetben lévő család fia. Ketten fogják képviselni a 12. körzetet. Vajon győzni fognak? És vajon emberek tudnak maradni végig, vagy a játék eléri a célját, és azt tesznek velük, amit akarnak?

Ez egy antiutópisztikus világ, ahol szabályok sokszor élet és halál felett döntenek, ahol az emberi élet nem sokat ér, csak annyit, amennyire a gazdagokat szórakoztatja. Hihetetlenül precízen van felépítve a környezet és a társadalom, amely bizony magával ragadott, és ott éheztem, vadásztam velük. Aggódtam, amikor útra indultak, hogy egy ilyen játékban vegyenek részt. A kapitóliumi emberek gazdagsága, és a vérre/fájdalomra éhezése egyszerre viszolyogtatott és tett kíváncsivá. A többi játékost nem igazán tudta hozzám közel hozni, talán egyedüli kivétel a kis Ruta volt, bár végig tisztában voltam vele, hogy őt is felfogja áldozni a történet oltárán. És igazából ezért lett csak négy csillagos a könyv. Mert túl nagy meglepetések nem értek olvasás közben. Sok hasonlóság volt a Battle Royal között, hogy összefognak kis csapatok, de még ott is elárulhatják a másikat, és a végén a két főszereplő azért küzd, hogy együtt mehessenek haza, és még a játék végén sincsenek igazán biztonságban. Pluszt a szerelmi szál jelentett, amelyet Katniss megjátszott, hogy megkapják a szükséges segítséget, és hogy túléljenek, míg Peeta tényleg az érzelmeit vállalja föl. Kíváncsi vagyok, hogy vajon tudják-e ezt a kezdeti félreértést kezelni, vagy túl nagy lesz a kár.
A fent felsorolt hasonlóságokat leszámítva ez egy tényleg jól felépített történet, ahol mindenki meglelheti a neki szimpatikus szereplőt, illetve azt akit nyugodt szívvel utálhat. És a háttér nagyon precízen van kidolgozva, olvasás közben ott érezzük magunkat a főtéren, vagy épp a kerítésen túli erdőben.
Ha valakit nem zavar az, hogy tulajdonképpen gyerekek ölik egymást halálra, igen részletes képleírásokkal ábrázolva, akkor szerintem olvassa el, mert elgondolkodtató könyv.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 300

Sötét felhők gyülekeznek

Raana Raas: Csodaidők - Kiszakadtak
5/5
Végre vége a vizsgaidőszaknak, és van időm olvasni. Így aztán elő is vettem a sorozat második kötetét, és kíváncsian vártam, hogy alakul a sorsuk a már megismert és megkedvelt szereplőknek.
A történet jó pár évvel később játszódik, mint ahogy az első kötetet befejeztük. Judy már nem gyermek, hanem fiatal nő, akit mint első szülötett, már férjhez kellene adni. Ebbe ő maga is belenyugodott, apjára bízva a döntést.
Giin, aki főleg a céget igazgatja, nem akarja elsietni a dolgot, azt szeretné, ha lánya boldog lenne, és szeretné a férjét.
Yaan (Paul) elvégezte a katonai iskolát, méghozzá elég magas fokozattal, ám egy "hiba" miatt egy isten háta mögötti bolygóra küldik, hogy ott kezdjen építkezéseket, felújításokat, illetve irányítsa az embereket.

Mindezek mellett a politika, az ármánykodás és összeesküvés mindenki életét megnehezíti. És a kezdetben majdhogynem lényegtelen szálak olyan megvilágításba terelik a történteket, hogy néha bizony csak pislogtam. A háború ebben a kötetben már ténylegesen elkezdődik, és mint minden harcban, bizony itt is meg lesznek az áldozatok, akik sokszor csak annyit vétettek, hogy rosszkor voltak rossz helyen, vagy épp "másnak" születtek. A deportálások, a megtorlások és jogok meg nyírbálása bizony nem ismeretlen lépések, bár én ezeket leginkább történelem könyvekből, naplókból, regényekből ismerem. Mégis borzongva olvastam ezeket a sorokat, és szinte a szemem előtt láttam a táborokat, a nyomorgó embereket, és a kilátástalan helyzetet, melyet így vagy úgy, de megfognak törni. Nem is lepődtem meg a későbbi sorokon.
A családdal történteket hol mosolyogva, hol együtt érezve, a végén pedig aggódva olvastam. A bizonytalanság érzése mely átszőtte ezt a regényt engem is megérintett, szorongva tettem le a könyvet addig, amíg elintéztem néhány dolgot, és félve vettem fel, hogy folytassam. Nagyon remélem, hogy a kilátástalanság, és a sötét ég mely a végére előtérbe került a végén megoldódik. A veszteségek felett nem lehet egyszerűen átlépni, de azért egy halvány reménysugár felvillan, hogy lesz még jobb is a helyzet. Úgyhogy reménykedve veszem a kezembe majd a harmadik kötettett, és a történet fonalát, hogy egy új és jelenleg véres világba kalauzoljon el...

Kiadó: Animus
Oldalak száma: 416

2011. június 21., kedd

Világok egymás mellett

Delphine De Vigan: No és Én
5/5

A könyv nem csak fiataloknak szól, hanem mindenkinek. Olyan problémákat vet fel, amik mindenhol megtalálhatóak, és amivel nap mint nap szembesülünk. Csak nem gondolunk bele. A történet, mely egyszerre vidám, és szomorú, ahol a fény és az árnyék egymás mellett él. Ahol a világok egybe érnek.

Lou 13 éves, intelligenciáját tekintve jóval idősebb, mint a többi vele egykorú. Az ő szemszögéből ismerjük meg a teljes történetet. Az övét, a családjáét, No-ét, és Lucas-ét.
No 18 éves, hajléktalan lány, akivel egy vonatállomáson találkozik először, és akit közelebbről megismer, ugyanis az iskolai előadását a hajléktalanokról tartja, ehhez No segítségét kéri. Így lépünk be egy számunkra ismeretlen világba, ahol az emberek mindennapjaikat az utcán töltik, és lassan csak egy valamit akarnak: túlélni.
Lucas 17 éves, Lou osztálytársa, barátja. A korkülönbség ellenére igazán jól megértik egymást, talán mert annyira különbözőek, mégis sok közös van bennük.
A három fiatal élete találkozik, világaik egymásba folynak. A 13 éves lány szemén nézve a történteket néhol nevetünk, néhol sírunk. Megismerjük a dolgok mögött rejtőzködő múltat, és rájövünk, hogy bizony mindannyian elég mély sebeket hordoznak. És talán pont ezért értik meg egymást annyira.

Ami igazán megfogott, hogy a könyv olyan témát boncolgat, mint például a hajléktalanok problémája. Minden városban vannak, és nincs igazán megoldás a helyzetükre. Hiszen ahogy a könyvben is olvashatjuk, ahhoz, hogy dolgozhassanak lakás kell, a lakáshoz viszont munka. Vajon belegondolunk abba, miért kerül valaki az utcára, amikor elsietünk egy-egy padon alvó alak mellett? Nem hiszem.
De arról is olvashatunk, milyen érzés egy olyan családban élni a napokat, ahol csupán színjáték megy, eljátsszák az emberek azt, hogy minden rendben. Miközben nincs így. És ezt bizony a gyerekek éppúgy tudják, mint a felnőttek, talán jobban is.
Vagy hogy milyen érzés kirekesztettnek lenni, egy osztályban, egy iskolában, sőt úgy az emberek között. Amikor nem tartanak másnak, mint egy fura csoda bogárnak, vagy egy zseninek.

Minden ember kap egy címkét, ami alapján később őt megítélik. És nagyon nehéz, szinte lehetetlen kilépni emögül a címke mögül. Az emberek szeretnek tisztán látni, és valószínűleg ezt könnyítené meg ez a jelenség is, pedig ezzel inkább csak megbonyolítjuk az életet. A magunkét, és a másokét is. Elszomorító hogy lassan külön-külön világokban élünk, és ezek között nincs átjárás, mert az ellentmond annak, ami a megszokott. Talán, ha nem csak három gyerek próbálna meg ezen fordítani, hanem mindenki. Igen, akkor lehetne tenni valamit.

A könyvet köszönöm a Könyvmolykéző Kiadónak. :).

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 212

2011. június 8., szerda

Új világ, új rend

Ta-mia Sansa: Sötét Hórusz
4,5/5

Két világ, mely egymástól jobban nem is különbözhetne. Egymás ellentétei...mégis. Van bennük valami közös. És részben erről is, és még rengeteg más fontos, elgondolkodtató kérdésről szól ez a történet.

Bubastis egy békés világ, ahol a lakók kényelemben, nyugalomban, békességben és jólétben élhetik mindennapjaikat. Hála a lonecatoknak, és rendnek, akik képességeiket használva megvédik a bolygót a Császárságtól. Ahol éhezés, túlnépesedés, nyomor és munkanélküliség van, ahol a nők nem mások mint használati tárgyak.
Főszereplőnk Nekhti, aki kezdetben egyike a jövendőbeli lonecatoknak, azonban egy döntés hatására rabszolga lesz a császárság világában. Majd ismét Bubastisra kerül, mint testőr, és végül ő lesz a rend vezetője egy kis időre.

A történet cseppet sem egyszerű, hiszen mindenkinek a cselekedetei és gondolata mögött olyan múlt húzódik meg, melyet elképzelni sem akarunk. Ez különösen igaz a központi szerepű Nekhtire, akit egyszerre gyűlölhetünk, megvethetünk, és sajnálhatunk. Sőt, még valami szimpátia is fellobbanhat, hisz mi mindent túlélt. A másik szereplő, aki megfogta a fantáziámat Firstcat volt, Neht-nofret. Sajnáltam, mert nem lehet egyszerű ekkorra terhet vinni, és mindig a lehető legjobb döntést hozni, pláne akkor, ha olyan talán nincs is. Kettejük alakja ellenpontként vonult végig a könyvön.
A történetben nagyon sok komoly gondolat megtalálható, úgymint a társadalomban a női-férfi viszonyok, túlnépesedés és annak következményei. Vagy hogy akár a túlzott nyugalom és jólét is okozhat problémát. Nem egy olyan gondolat megfogalmazódott bennem olvasás közben, ami a mai világunkra is kivetíthető, és ez igazán tetszett.
Első könyv, ennek ellenére nem találtam benne sok hibát. Talán csak a váltakozó nézőpontok az, ami szokatlan, sőt zavaró is lehet, ha az ember nem olvas sok ilyen szerkezetű könyvet. De ez is eltűnik, amint jobban belemélyedünk ezekbe a világokba, ahol a társadalmak eltérőek, mégis hasonlóak. Hozzánk, és egymáshoz is.
Hogy az új világ, új rend pedig mennyire szükséges, és hogy jó-e? Nos azt mindenki maga döntse el, miután olvasta ezt a könyvet. Mert néha nem mindegy, mennyit és mit fizetünk az új dolgokért...ám van, amikor elkerülhetetlen a változás.

A könyvért köszönet illeti a Főnix Könyvműhelyt. :).

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalak száma: 268

2011. június 7., kedd

Szörnyeteg! Vagy mégsem?

Laurell K. Hamilton: Fogat fogért
4/5

Amikor kezembe foghattam az új kötetet, ugyanazt a kíváncsiságot éreztem, mint a legelső résznél. Akkor Anita és a világa elvarázsolt, a kemény ámde aprócska nő, aki vámpírvadász, zombikeltő és vérállatokkal is tartja a kapcsolatot. Aztán a sok könyv között valahol elveszett az, amiért rajongtam érte, és előtérbe került a szex. Így érthető fenntartásokkal kezdtem bele a történetbe.

Anita Las Vegasba repül, miután szívélyes meghívót kapott egy roppant erős vámpírtól Vittoriótól, akit már korábbi kötetben megismerhettünk. A meghívó nem áll másból mint egy levágott emberi fejből, és vérrel írt üzenetből. Eme kedélyes felhívásnak persze nem lehet ellenállni. Így nem is olyan sokára már az ottani különleges képességekkel megáldott osztagnak kell bebizonyítania azt, hogy joga van ott lenni a bevetéseken, és a rendőröknek, hogy ő nem szörnyeteg. Ez utóbbit lassan ő maga sem hiszi el teljesen.
A történet a már megszokott ironikus, néhol egyenesen morbid humorral, erőszakkal, természet felettivel és persze szexszel van fűszerezve. A morbidságot ez esetben nem a vámpírok, vagy a vér tigrisek okozzák, hanem a "kedves" kolléga Olaf személye biztosítja. Aki többször is hangot és jelét adja annak, hogy Anita kedvéért megpróbálna erőt venni ösztönein, és rendes kapcsolatba kezdeni vele. A hátamon jég kockák csúszkáltak egy-egy ilyen megjegyzése után...aztán helyét a sajnálat vette át. Milyen lehet egy olyan élet, ahol a szeretet és a szerelem nincs jelen?
Az izgalmakban és a cselekmény vezetésben továbbra sem tudok hibát találni, már majdnem az első pár kötetre emlékeztet. És a szexualitás terén is egészen visszafogott volt az írónő, csupán a második kötetben bukkan fel ténylegesen, és bár akkor jó néhány menet le lesz zavarva, nem annyira ezen  van a hangsúly, amit értékeltem.
Ebben a részben ismét felszínre kerülnek Anita belső félelmei, hogy a sok különleges képesség között lassan minden embersége elvész, és hogy a sok öldöklésbe lassan belefásul. Hogy ki és mikortól számít szörnyetegnek...nos szerintem ez nem attól függ, hogy vért iszik-e az illető vagy havonta egyszer kiszőrösödik. Emberekben is éppúgy ott él a belső szörny (mint az például itt is tapasztalhattuk). Addig amíg képes kétségeit megfogalmazni és félni attól, hogy rossz útra téved, addig mindig marad benne emberi. A baj akkor lesz, ha már nem érdeklik ezek a félelmek.
Kíváncsian várom, ezek után mit tud még a történetből és a szereplőkből az írónő. És remélem, nem csak ebben a részben próbál meg visszatérni a gyökerekhez.

A könyvért köszönet illeti az Agave Kiadót. :)

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 558

2011. június 2., csütörtök

Család

Raana Raas: Csodaidők 1. -Az ogfák vöröse
5/5

Nem hiszem, hogy kapásból magyar írókat kapunk elő, ha olvasni szeretnénk valamit. Nincs semmi bajom azzal, hogy külföldi írók/írónők könyveit olvassam, sokuk nagyon jól ír, és nem csak pénzt akar keresni, hanem mesélni szeretne arról a világról, amibe bejáratos. A nagyobb baj az, hogy lassan az itthoni tehetséges embereket nem vesszük észre, vagy csak félünk tőlük. Ki tudja miért alakult ez így?
Én úgy gondolom, mindennek adni kell egy esélyt. Így hosszú egymást kerülgetés után, megrendeltem a Csodaidők sorozatot, és amint egy kis időm akadt, bele is vágtam.
Nem tudtam mit várjak. De reméltem, hogy nem lesz baj, hiszen egészen kiskorom óta tágra nyílt szemekkel néztem azokat sci-fi sorozatokat a tv-ben, ahol különböző bolygókra mentek, új fajokkal ismerkedtek az emberek. (Arra inkább nem térek ki, ezen sorozataim milyen érzéseket váltottak ki szüleimben :D).

Első pillanatra tényleg sci-fi, ahol több bolygón élnek az emberek, és technikájuk előrehaladottabb annál, amit mi eltudunk képzelni. Másodszor azonban inkább egy családregénye. Ahol a sok-sok szál egy ponton összefut, és onnan együtt haladnak tovább, színesítve a látható mintázatot. Yaan, Judy, Giin és a többiek...mind ismerősek már. És ha nem is mindent úgy éltem meg mint ők, sok érzésük ismerősen köszönt vissza. Ahogy valószínűleg mindenkinek, még ha mások is azok az ismerős helyzetek. Mivel még csak az első köteten vagyok túl, nem tudhatom merre vezetnek ezek a szálak. De kíváncsian fogom kísérni Yaant a kiképzése során, Judy-t, amint felnő, Giin-t, amint apaként helyt áll. És eközben élvezni fogom a magyar nyelv finomságait, amelyeket leginkább az tud igazán kihasználni, akinek ez anyanyelve. Hagyom hogy magával sodorjon a történet, én is a család részese legyek.

Kiadó: Animus
Oldalak száma: 448

2011. június 1., szerda

A művészet hatalma

Stephen King: Duma Key
5/5
Még emlékszem az első alkalomra, amikor apa felvitt a "felnőtt" részlegre olyan 12 évesen. Hatalmasnak tűnt, tele rám váró ismeretlen könyvekkel. Imádtam. Első utam teljesen véletlenül a horror részhez vezetett, és mivel a szemem magasságában lévő polcon tetszetős könyvek voltak, le vettem egyet. Stephen King: Rémkoppantók c. műve volt. Apa jóváhagyásával ki is vettem. Nagyon kíváncsi voltam rá, főleg miután anya kifejtette véleményét, hogy ehhez talán még kicsi vagyok. Naná, hogy rögvest jobban érdekelt a könyv. Nem tudtam egyben végig olvasni, le-leraktam pihentetni...túl élénk fantáziám és vizuális alkatom lehetővé tette, hogy magam előtt lássam az olvasottakat, akár egy filmet. Elég ijesztő volt. De az is kiderült, hogy szerelem első olvasásra. Onnantól kezdve faltam a könyveit. Egészen az utóbbi pár évig. Így enyhe bűntudattal vettem kezeim közé a kölcsönkönyvet(amit itt is szeretnék megköszönni moncsicsi-nek). És őszintén szólva nem csalódtam. Az író ismét csak elvarázsolt, és félelmet ébresztett...

Edgar Freemantle építési vállalkozó, méghozzá az egyik legjobb. Ám egy baleset miatt elveszíti a jobb karját, házasságát és egy rövid időre talán önmagát is. Hogy új életet kezdhessen, Duma Keyre költözik, és rajzolni kezd. Ezzel indítva meg egy láncreakciót, amelynek szörnyű következményei lesznek. Mind a környékbeli emberekre nézve, mind a családjára nézve.
Vannak bizonyos sémák Stephen Kingnél, amik szerintem nem hibák, de tudni lehet, hogy valamilyen formában beleszövi a történeteibe. Mondhatjuk úgy is, hogy védjegyei ezek. Az egyik ilyen, hogy a főszereplő egy családtagját "megöli". Meg még jó pár más embert is (rendszerint azokat, akiket megkedvelek...). Itt sem hazudtolja meg magát. Ahogy abban sem, hogy a borzongáshoz szükséges légkört előteremti. Be kell vallanom, késő este nem szívesen olvastam, nem azért mert rossz volt, hanem mert utána minden zajnál önkéntlenül is különféle szörnyetegek megjelenését vártam. (Nem jöttek :D.) Jó volt úgy félni, hogy nem tudtam ettől függetlenül letenni a könyvet, együtt harcoltam gondolatban a szereplők saját félelmeivel, és próbáltam elképzelni a titokzatos múltat, mely kulcsot adhat a jelenhez. Remek történetvezetés egy pillanatra sem engedte lanyhulni az érdeklődésemet, de nem esett túlzásba az információ árasztásban sem. És a kelleténél hamarabb nem is jöttem rá az összefüggésekre, csak sejtéseim voltak, amik nagy része beigazolódott, de nem éreztem azt, hogy az első 20 oldal után már tudom mi fog következni. A szereplők is elég közel kerültek hozzám, és naná, hogy a kedvencemet kinyírta a történet végén...sejthettem volna :D.
Mind különböző egyéniség, és személyiség. Különösen tetszett, ahogyan Edgar fejlődését ábrázolta, és azt, hogyan próbált meg a baleset okozta új helyzetekkel (végtag hiány, szavak elírása/mondása vagy elfelejtése) megküzdeni.
A szörnyek pedig igazán ijesztőek voltak...:), ami nem hátrány egy horror könyvnél.
Ha szereti az ember az ilyen témájú könyveket, Stephen King az ő embere. És ezzel a könyvvel is nyugodtan kezdheti, mert elfogja varázsolni és megrémiszti.

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 720